Közélet

2007.04.22. 14:17

Bográcsba terelték a marhát - Képgalériával

Közel két és fél mázsa marhahúst, legalább ugyanannyi zöldséget és több kilogrammnyi fűszert használtak fel a Szent György-napi gulyásfőző-versenyen Kiskunfélegyházán, ahol első alkalommal rendezték meg ennek az ősi magyar ételnek a főzőversenyét.

Szász András

A hagyományteremtő szándékkal meghirdetett versenyre harmincnyolc csapat, közel másfélszáz alkalmi szakácsa nevezett be. A főzésre szánt, kétévesnél fiatalabb, negyven kiló híján féltonnás marhát, dr. Fekete Miklós főállatorvos jelenlétében, még csütörtökön vágták le a félegyházi mezőgazdasági szakközépiskola tanvágójában. A feldolgozás után megmaradt 240 kilogramm húst szombaton osztották ki a csapatok között.

Reggel 9 órakor már helyükön álltak az asztalok, székek, padok, a sátrak, feldolgozásra és bevetésre készen várt a tömérdek hagyma, paprika, zöldség és fűszer, gyújtásra készen a tűzhelyek és kisebb-nagyobb máglyák.

Emberemlékezet óta tavasszal, Szent György napján hajtották, hajtják ki állataikat a legelőkre a gazdák. Fontossága miatt ezt a jeles napon mindig nagy vigasságok kísérték, sütöttek, főztek, ettek, ittak, mulattak az emberek – emlékeztetett köszöntőjében Bogácsi Attila, a versenyt  szervező egyesület elnöke.

A megnyitón felszólalt Busa Imre alpolgármester is, a zsűri tagja, aki az egyre gyarapodó félegyházi gasztronómiai rendezvényeket méltatta. A beszédek után a több mint ötven bogrács alatt fellobbant a tűz, kezdődhetett a főzés.

Volt, aki egyszerű bab- vagy marhagulyást készített, s volt, aki ezt mogyorókrémes, banános, porcukorral, színes tortadarával megszórt óriáspalacsintákkal vagy egyéb ínycsiklandozó finomsággal egészítette ki. De olyan versenyen kívüli is akadt, aki malacot forgatott a parázs fölött.
Az ételeket színük, látványuk, ízük, illatuk, díszítésük és számos egyéb szempont alapján, a Kecskeméti Krisztián világbajnok mesterszakács,

Busa Imre alpolgármester és Horváth Zoltán vendéglőtulajdonos alkotta háromfős zsűri értékelte. A versenyen Bugac öt, Pálmonostora, Szatymaz, Kecskemét egy-egy csapattal képviseltette magát. A többi csapatot a házigazda Kiskunfélegyháza indította.

A zsűri kóstolt, mérlegelt és döntött: a legjobb étket a kiskunfélegyházi Forintos Étterem csapata készítette. A második helyet Hevér Józsefnének, míg a harmadikat Gyovai Ferencnek ítélték. A különdíjat Marczényi Csaba kapta.

A verseny több mint másfélszáz indulója közt volt jogász doktor, állatorvos, rendőr, polgárőr, hivatalnok és vállalkozó. A harmincnyolc induló csapat legnagyobbika harminc főt számlált, nyolc csapatot nő irányított. Tizenhárom csapat állított sátrat, de asztalból is volt legalább kétszáz. A vendégek számát négyszázötvenre, az érdeklődőkét ezernél többre becsülték. A rendezvény jó hangulatáról Nemes Imre (Lapocka), a félegyházi Padkaporos Néptánc Együttes, a Samu Zoltán vezette nyíregyházi főiskola népi zenekara és Sebők Mihály zenekara gondoskodott.

Címkék#Egyéb

Ezek is érdekelhetik