A korán kelő, pontos, sportos gongos

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Azt vallja magáról: sikerorientált ember és nagyon rossz vesztes. FOTÓ: BÚS CSABA
[/caption] – Azt hinné az ember, a hajnali vekkercsörgés egy idő után kezd nyűggé válni a reggeli rádiósnak, és legalább hétvégén délelőtt tízig húzza a lóbőrt.
– El sem tudnám képzelni ezt a tízes kelést. Valahogy az a szorongásos érzésem lenne, hogy valamiről lemaradtam, elment a nap fele. Már életformámmá vált, hogy ébren vagyok, amikor pirkadni kezd – hétvégén is, amikor nem a stúdióban kezdődik a napom. 1999. január elsején, a reggeli adáskezdéskor ültem először a Gong rádió mikrofonjánál, azóta – talán egy évet leszámítva, amikor a délelőtti műsorsávot vittem – mindig az enyém volt a reggeli adás.

– Meglehetősen rutinos médiaemberként igazolta le önt a Gong, amikor a rádió elnyerte a 24 órás sugárzás jogát a 96,5 megahertzes kecskeméti frekvencián.
– Én előtte a Rónánál dolgoztam, tehát annál a rádiónál, amelyik hamarabb elindult a tizenkét órás adásával az említett hullámhosszon, amin aztán később „társbérletben”, a másik tizenkét órában a Gong is megszólalt. Amikor eldőlt, hogy a két rádió közül a Gong lesz az, amelyik éjjel-nappal működhet tovább a frekvencián, én tovább rádiózhattam annak köszönhetően, hogy Tőzsér Judit ügyvezető igazgató felelős szerkesztői posztot kínált nekem a stábjában. Ma is furcsa érzés, hogy egy jelentős helyi médiatörténelmi fordulópontnak nem csupán tanúja, de közvetlen szereplője is lehettem: ’98 december 31-én, a Róna Rádió utolsó sugárzási napján még ott voltam adásban, másnap kora reggel meg már a Gonghoz mentem kezdésre.

– De hogyan került egyáltalán mikrofonközelbe?
– Tulajdonképpen az első nagy szerelmem révén, még gimnazistaként. Eredetileg őt keresték meg, hogy nem volna-e kedve egy ifjúsági műsor készítésében részt venni a Rónánál. Ő ugyanis rendszeresen szavalt, indult prózamondó versenyeken, ahogyan én is, de még általános iskolás koromban. Így kezdtem el gyakornokoskodni a rádiónál, csináltuk azt a fiataloknak szóló műsort, aminek Köszvény volt a címe. Aztán később, amikor két évig levelezős hallgatója voltam a Szegedi Hittudományi Főiskolának (amit aztán nem fejeztem be, mert teljesen „beszippantott” a média), megint kopogtattunk egy barátommal a főszerkesztőnél, Szombathy Zoltánnál, hogy volna-e valami munka. Mondta, hogy hirdetésszervezőre mindig szükség van. A kísérlet gyorsan megbukott: egy nap alatt rájöttem, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra. Az volt a szerencsém, hogy éppen hírszerkesztőt is keresett akkor a rádió, azt is felkínálták. Habár nem is volt olyan nagyon rég, ma már mókás visszaemlékezni: amikor az ember bement a rádióba reggel, egy hosszú papírtekercs lógott ki a faxból – akkor még azon jöttek a hírek. A hírszerkesztés alapjaira Ökrös Csaba kollégám tanított meg, akinek később a szerkesztői posztját megörököltem, amikor úgy döntött, hogy a Petőfi Népénél folytatja. Sokat köszönhetek még szakmailag a BBC magyar szerkesztősége által nyújtott képzésnek is, és annak, hogy 1998-tól 2000-ig a Magyar Televíziónál vezethettem a Gazdatévé műsorát.

– Nem tudnék olyan rendkívüli vagy katasztrófahelyzetet mondani, ami miatt Jámbor Csaba elkésne valahonnan. A pontosságon kívül mire ad még?
– Például rendmániás vagyok. Nem bírom magam körül a rumlit, a koszt, a mosatlan edényt, a vasalatlan ruhahalmokat. Ha úgy alakul, akkor inkább csak fél órát alszom, de képtelen vagyok lefeküdni úgy odahaza, hogy ne csináljak rendet, ne pakoljak össze, ne vasaljam ki a másnapi cuccomat. Így hajnalban már csak gyors tusolás, öltözés, reggeli kávé a szokásos helyen, aztán be a rádióba. De, hogy másfajta emberi tulajdonságokról is szóljunk, két dolgot nehezen fogadok el: az értetlenséget és a kétszínűséget, vagyis, ha hülyének néznek. Egyébként nem könnyen haragszom meg, ám nagyon nehezen is bocsájtok meg, és teljesen soha nem felejtek. Amúgy, akik ismernek, tudják, hogy feszültséggyűjtögető típus vagyok. Konfliktusok során át nyelek, és aztán jön egy helyzet, jön valaki, akinek nincs szerencséje, mert épp őáltala lesz tele a pohár az utolsó cseppel. Akkor aztán robbanok. Mint a mediterrán típusú ember.

– Van a reggeli programban egy elgondolkodtatós rovata, a Reggeli bölcsesség, ami (ki gondolná a heherészős napindító műsorok dömpingjében?) igencsak népszerű a Gong-hallgatók körében. Hallottam, hogy sokszor e-mailben is elkérik egyik-másik gondolatot, ami elhangzik adásban. Hogyan dönti el, mi legyen az?
– Már előző nap gondosan kiválasztom a másnapi bölcsességet, de fontos, hogy reggel még egyszer mérlegelem, hogy tényleg jó lesz-e aznapra, passzol-e a nap hangulatához. Legjobban Máraitól, Garcia Márqueztől, Paolo Coelhótól szeretek idézni, az ő gondolataik állnak hozzám legközelebb.

Négy-öt évvel ezelőtt még én is azt mondtam: földhöz vágom a távirányítót, ha az Eurosporton színes sisakos embereket látok tekerni.

– Alapvetően filozofikus típus?
– Mondhatni. Mostanában ugyan nem nagyon veszek kézbe filozófiai műveket, de gimnazistaként szinte csak Nietzschét, Freudot, Jungot olvastam. Ponyvát amúgy akkor sem, most sem.

– Szokott hosszú távon gondolkodni a jövőről, hogy hogyan alakul az élete, vagy mindig csak egy hétre előre tervez?
– Igyekszem jól, a maga teljességében megélni a mát, de mindig gondolok a holnappal is. Nagyon is foglalkoztat, mi lesz velem, mondjuk, húsz év múlva, és meg kell mondjam, nincsenek bennem letisztulva a dolgok. Abban bizonyos vagyok, hogy a médiában szeretném keresni a kenyerem, de az mégsem olyan magától értetődő kép, hogy ötven évesen a mikrofon mögött ülök.

– Nem kell sokat hallgatni a műsorait ahhoz, hogy kiderüljön: ha valaki, hát Ön tényleg a sport megszállottja. Nemcsak a területért felelős rádiós újságíróként, de szurkolóként és olyan emberként is, aki rendszeresen mozog, versenyeken is részt vesz.
– Másodikos általános iskolás koromban kezdtem fociedzésekre járni a KTE-hez, de röplabdáztam is, kézilabdáztam is, cselgáncsoztam, karatéztam, kipróbáltam magam lövészetben, úszásban. Jogos lehet a kérdés, hogy miért kóstoltam bele ennyi sportágba, miért kezdtem mindig másba. Nos, ennek az az oka, hogy ha láttam, hogy valamiben nem jön a siker, hiába dolgozom érte, akkor inkább felhagytam vele. Nagyon sikerorientált ember vagyok, és nagyon rossz vesztes. Most az országúti kerékpározás szenvedélyének hódolok, igazolt versenyzője vagyok a kecskeméti Tria-túra SE-nek. Évről évre egyre több hazai versenyen vállalja a próbatételt az a helyi kerékpáros baráti társaság, aminek én is tagja vagyok. A kerékpározás nagyon fertőző, gyorsan elhatalmasodó és gyógyíthatatlan kór. Négy-öt évvel ezelőtt még én is azt mondtam: földhöz vágom a távirányítót, ha az Eurosporton színes sisakos embereket látok tekerni. Hogy lehet az elé leülni? Legfeljebb azért lehet érdekes, hogy hátha bukik valaki a bolyban, és borul vele mindenki. Most meg már nemhogy a váltóm, de a cipőm színe se mindegy, hogy milyen.

– És a Fradi-imádat?
– Az családi örökség. Édesapám is Ferencváros-szurkoló volt, ha nem is oly vérmes, mint én. És legyen akármilyen helyzetben a klub, akármilyen csapnivaló a hazai futball színvonala, akármilyen gyenge a csapat, a Fradi-szív, az Fradi-szív marad. Bérletem van az Üllői útra. Ami a nemzetközi elitfocit illeti, nagy Manchester United-drukker vagyok, aminek eredete főképpen David Beckhamre vezethető vissza, aki a világtörténelem egyik legzseniálisabb rúgótechnikájú játékosa. Egyébként is: az ezredforduló ManU-ja nagyszerű csapat volt. Nagy híve vagyok még a csillogó futballtudást képviselő Real Madridnak, az olasz csapatok közül a Lazionak. Válogatott szinten pedig az angoloké és az argentinoké a szívem.

ÉDESAPJÁHOZ kötődik különösen erős érzelmi szálakkal, aki kétéves kora óta lényegében egyedül nevelte őt. Érdekes módon soha nem okozott köztük éles generációs ellentétet, hogy 46 éves volt, amikor Csaba megszületett. Egyébként ő is apa már: májusban lesz hároméves imádott kislánya, Villő.

AL PACINO és Matthew Modine a kedvenc színésze, és szereti a natúr csirkét vegyes körettel. Bár korántsem olcsó gagyi a mobiltelefonja, és vevő a műszaki vívmányokra, mégsem tartja magát kütyümániásnak. Fontosnak tartja a divatos öltözködést, de az öltönyt is kimondottan szereti.

ÉDESAPJÁHOZ kötődik különösen erős érzelmi szálakkal, aki kétéves kora óta lényegében egyedül nevelte őt. Érdekes módon soha nem okozott köztük éles generációs ellentétet, hogy 46 éves volt, amikor Csaba megszületett. Egyébként ő is apa már: májusban lesz hároméves imádott kislánya, Villő.

AL PACINO és Matthew Modine a kedvenc színésze, és szereti a natúr csirkét vegyes körettel. Bár korántsem olcsó gagyi a mobiltelefonja, és vevő a műszaki vívmányokra, mégsem tartja magát kütyümániásnak. Fontosnak tartja a divatos öltözködést, de az öltönyt is kimondottan szereti. Négy-öt évvel ezelőtt még én is azt mondtam: földhöz vágom a távirányítót, ha az Eurosporton színes sisakos embereket látok tekerni. Azt vallja magáról: sikerorientált ember és nagyon rossz vesztes. FOTÓ: BÚS CSABA -->