2007.03.30. 10:39
Vekerdy: öröm nélkül a tanulás sem megy
A kulturális alapkézségeket – az írást, az olvasást, a számolást – a magyar oktatás a jelen helyzetben nem tudja megtanítani – jelentette ki Vekerdy Tamás pszichológus tegnap a közoktatási konferencián a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézetben.
A gyerekek lelkéhez és testéhez egyáltalán nem igazodik a pedagógia – folytatta Vekerdy – pedig ez lenne az egész oktatásnak a lényege.
A tanárok törvényekben helytelenül megkövetelt tanítási módszerekkel akarják a tananyagot elsajátíttatni. A fiúk az ilyen tanításhoz nem kívánnak alkalmazkodni, ezért agresszívak, rosszak és csintalanok. A lányok kedvesek, szófogadóak, lehet velük tanulni, viszont testi és lelki értelemben megbetegszenek. Hiszen tudat alatt ők is ellenzik ezt a fajta metodikát.
Az iskolában szerzett tudás 82 százalékát elfelejtjük, csak 18 százalékára emlékszünk – jegyezte meg a pszichológus. Ezért inkább művészeti légkörben kellene felnevelni a gyerekeket, és így a személyiségük, az érzelmi intelligenciájuk kibontakozna. Ezekkel a készségekkel viszont sokkal jobban meg tudnák állni a helyüket a „nagybetűs" életben.
Élményt kell adni nekik, hiszen öröm nélkül nincs hatékony tanulás. Mérei Ferenc híres mondása: ahol unatkozunk, onnan meneküljünk! Sajnos ez a mondat a mai oktatásra igaz, de bízom abban, hogy ez hamarosan megváltozik – szögezte le Vekerdy Tamás.