A kutyák, macskák gazdára találnak, ugye?

A Ladánybenét Kunbaraccsal összekötő út mentén kerítések védik a négylábúakat, amik óriási csaholásba kezdenek, ha idegen közeledik. A kisebb-nagyobb testű, többségükben keverék ebek közül egy sántít, a többi, azaz hatvankilenc elevenen éli világát a homokos talajú, fás nagy udvarban. Bentebb, a kisebb kerítésen belül több anya a picijeikkel. Ez utóbbiak majd kéttucatnyian vannak.

Az egyik nádtetős ház szobáját pedig csak macskák lakják. Vagy harmincan lehetnek. Nekik nincs kijárásuk. Biztonságuk érdekében zártan élnek, mert néhány kutya nem szíveli őket. A kisebbik épület padlás előtti terasza szintén ebbirodalom – tudtuk meg huszonhat éves gazdájuktól, aki nem igazán érti a magyart, így a Fressnapf-Hungária Kft. marketing asszisztense, Varga Ilona tolmácsolt. Vele és Tamási Miklós ügyvezető igazgatóval érkeztünk a tanyához. Ők jó ötszáz kiló eledelt hoztak, mert Nürnbergből kapták a felkérést, hogy segítsenek a nehéz helyzetbe került családnak, hogy a jószágok ne éhezzenek.

Igaz, ez a négylábúak fizikai állapotát nézve még nem következett be. De ha nem mozdulnak meg az állatmentők és -barátok, akkor félelmetessé is válhat a helyzet. Nem kizárt, hogy heteken belül fel kell számolni a menhelyet. E sajátos menhely története és a segélykiáltás megrázó.

Ebek és macskák sokaságával maradt magára Simone Müller a csaradai tanyán. A fiatal hölgy édesapja nemrég hunyt el, de hazamenni nem tud a temetésre. Az állatokat ugyanis nem hagyhatjta magukra.

Ahol a szükség, ott a legnagyobb a segítség. A Fressnapf-Hungária Kft. sietett a félárva hölgy segítségére. Fél tonna állateledelt hozott Tamási Miklós ügyvezető igazgató és Varga Ilona marketing asszisztens az állatoknak. Tőzsér Judit, a Mentsvár az Állatokért Alapítvány elnök asszonya is segítséget nyújtott. Ám ennek ellenére lehet, hogy heteken belül fel kell számolni a menhelyet.

De tény, hogy a családban bekövetkezett tragédia miatt segítségre szorulnak. A jegyzőkönyv tanúsága szerint 15 napon belül be kell mutatni az ebek oltási bizonyítványát, és az illegálisan létesített állatmenhelyet belátható időn belül fel kell számolni.
Hogy miként alakult ki ez a menhely erről faggattuk Simone Müllert.

– Hogy került ide ennyi négylábú?
– Szüleimmel három éve költöztünk ide a Frankfurt-közeli Koblenzből. Hoztunk tíz cicát és tizenkét német, illetve olasz kutyát. A többi meg kóborlásában idekeveredett a kerítéshez, és mi befogadtuk őket. Édesanyám imádja az állatokat. Én is az állatorvosin végeztem két évet, és odahaza asszisztensként dolgoztam. Szeretem a jószágokat. Aztán elterjedt, hogy mi imádjuk őket. Idehozták a környékben született, nemkívánatos kicsiket, mondván: ha nem fogadjuk be, akkor pusztulásra vannak ítélve. Így lett jó százhúsz kutyánk. Közülük nemrégen elvittek már néhányat. De szeretném, ha sokuknak akadna jó gazdája… – mondta reménykedve a fiatal lány.

– Most miért van egyedül?
– Édesapám megbetegedett. Édesanyám hazavitte Németországba, hogy ott meggyógyítsák. A hírt pedig a napokban kaptam: apukám meghalt. Még nem tudjuk, mikor lesz a temetés, de én nem lehetek ott a végső búcsún. Nincs pénzem elutazni, és nem tudnám kire hagyni őket – tárta szét a karját, és körészaladt néhány nagyobb kedvence: – Lili! Rita! Dávid! Desy! Salone! Ő a legöregebb: tizennégy éves – mutatta az egyik nagy testűt.

– Látom, azért eléggé fáradt.
– Mindennap ötkor kelek. Kitakarítom az udvart, hogy tiszta legyen a helyük. Öszszeszedem a dobozokat, a nejlon- szatyrokat, meg mindent, amit szétszedtek. Utána magam teszem rendbe. Persze, már nem is látszik rajtam.

Megiszom a kávém, és megyek a kicsi kutyákhoz. Az ő helyük sem lehet piszkos. Aztán következnek a macskák. Magamra nem sok idő jut. Enni is bekapok valamit. Ami akad: palacsinta, tészta... De őket nem hagyhatom.
Nem venném a lelkemre. Pedig mostanában, bizony, előfordult, hogy nagyon ki kellett porciózni az adagjukat. Se pénz, se élelem. Aztán jött a segítség. Kaptak innen is, onnan is eleséget. Az önökét is nagyon köszönöm. Ezt a nagy mennyiséget már nem tudnám megvenni. A temetés után édesanyám viszszajön.

Tudom, és ő is tudja: mi ketten már nem vagyunk képesek ennyi állatot eltartani. Azt beszéltük telefonon, hogy húszszal elbírnánk. De honnan kérjek segítséget, amikor egyébként is sok problémájuk van az embereknek? A legmegnyugtatóbb az lenne, ha menhelyek vagy jó gazdák elvinnék őket. Nagyon mély a gyászom, aminek elviselésében valamelyest segít most a kutyák-macskák adta nagy feladat, és az a remény: talán akadnak, akik segítenek – búcsúzott Simone Müller.

A kecskeméti Tőzsér Judit, a Mentsvár az Állatokért Alapítvány elnök asszonya is – amint meghallotta a hírt – azonnal eledelt, forgácsalmot juttatott a négylábúaknak.

A fiatal lánynak pedig mobiltelefont ajándékozott, hogy tudjon az édesanyjával beszélgetni. Mint mondta: azt szeretné, ha az egyébként jó helyen lévő egykoron kóbor ebeket örökbe fogadnák. Ezért a napokban fotóikkal létrehoznak egy honlapot. A közeljövőben pedig megoldják a veszettség elleni oltásukat, illetve a kankutyák ivartalanítását is.

De tény, hogy a családban bekövetkezett tragédia miatt segítségre szorulnak. A jegyzőkönyv tanúsága szerint 15 napon belül be kell mutatni az ebek oltási bizonyítványát, és az illegálisan létesített állatmenhelyet belátható időn belül fel kell számolni. -->