2007.01.30. 12:49
Két város tűzoltói dolgoznak Kecskeméten - Friss hírek, új képek
Két város, Kecskemét és Kiskunfélegyháza tűzoltóságai vesznek részt a Kurucz körúti tűzoltásban.
Mint korábban megírtuk: a hűtőház bontása során keletkeztek ismeretlen okból lángok a harmadik szinten úgy, hogy munkások nem is tartózkodtak az épületben. Vélhetően a belső szigetelés lángol – erre utal a vastag, fekete füst is.
A tűzoltók az omlás veszély miatt nem tudnak bejutni az épületbe, ezért kívülről oltanak. Mivel emberélet közvetlenül nincs veszélyben, ezért nem ötös, hanem „csak” hármas kiemelt riasztási fokozatot rendelt el a Katasztrófavédelem. Az oltás több órán keresztül eltarthat. A helyszínen elhangzott olyan vélemény is – nem hivatalosan –, mely szerint akár éjszakába is nyúlhat majd a mentés.
Kapcsolódó cikk:
Ég a hűtőház Kecskeméten - Képgalériával