2007.01.07. 13:45
FEBRUÁR: Fejre ejtett baba, elásott kereskedő
Érezhetően kevesebb bűncselekmény és baleset történt 2006-ban Bács-Kiskun megyében, mint a korábbi években. A Baon.hu archívuma segítségével készült összeállításban a legemlékezetesebb februári bűncselekményeket, baleseteket és tűzeseteket idézzük fel.
Elásták a kereskedőt
Fejre ejtett csecsemőLakásának konyhájában, állva szülte meg gyermekét egy 37 esztendős asszony. A csöppség olyan szerencsétlenül esett a kövezetre, hogy fejsérülései szinte azonnali a halálát okozták. Az anyát júliusban négyévi próbaidőre felfüggesztett kétévi börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság.
Gyilkosság és öngyilkosság Véres családi dráma helyszíne volt a Kiskunhalasi Kisfaludy utca. Éjszaka összevert és öszszeszurkált az apja egy 25 esztendős férfit, majd felakasztotta magát. A helyszínen véres vasdarabot és kést is találtak a nyomozók.
Késsel fizetett az utas Késsel támadt a taxisra az utas Kecskeméten, majd a volán mögé ült és elhajtott a kocsival. A 37 éves utas a városközpontban ült be a Renault taxiba úgy hajnali három óra körül. Útközben a férfire rájött a vizelés, ezért megkérte a sofőrt, hogy álljon meg. Ezután visszaült, ismét elindultak, de sorompót kaptak, és várakozás közben szúrta meg késsel a taxist az utas. A sértett előbb dulakodott a támadóval, eközben segítséget kért rádión, így kollégái és a rendőrök megfogták a taxival menekülő késelőt Kecskemét határában. A támadót háromévi szabadságvesztésre ítélték, jogerősen.
Horror a tanyábanRejtélyes gyilkosság ügyében kezdtek nyomozni Kerekegyházán. Egy külterületi tanyán vérbe fagyva találta meg édesapja az egyedül élő, 43 éves Etelkát. Több hétig tartó nyomozást követően fogták el a gyilkossággal gyanúsított két kecskeméti férfit. Kisebb összeggel tartozott az egyikük a másiknak, és úgy gondolta, hogy a nőtől elrabolt pénzből adja meg a hitelt. Támadás közben azután olyan brutálisan bántalmazta a sértettet, hogy az nem élte túl az eredetileg nem gyilkosságnak tervezett bűncselekményt.