Közélet

2006.12.19. 09:38

Csuhéból font karácsonyi csodák

Betlehemet, télapót, angyalkákat, babákat, és állatkákat készít csuhéból, illetve termésekből Vastagné Katika. A jászszentlászlói népi- játékkészítő alkotásai a műanyagok és Barbi babák világában is igen kedveltek.

Vajda Piroska

Habár az egykori óvónőtől soha nem állt távol a kézművesség, mégis véletlenül csöppent a népi játékok világába. Miután az óvodából létszám leépítés miatt elbocsátották, a helyi Jóléti Szolgálat Alapítványnál nyílt lehetősége a népi játékkészítő kismesterség kitanulására. Így továbbra is gyerekekkel foglalkozhatott. Az alapítványnál ugyanis számos kézműves foglalkozást tartott.

Vastagné Katika később a helyi szociális otthonban az időseket tanította csuhéfonásra. Két éve azonban nyugdíjba ment. A játékkészítést viszont nem hagyta abba. Mint mondta, ez már végig kíséri életét. Számára ez nem csak munkát, hanem kikapcsolódást is jelent. Alkotásai elsősorban két nagy vallási ünnepünkhöz, a húsvéthoz és a karácsonyhoz kapcsolódnak. Készít Betlehemet a szent családdal, angyalkákat, mikulást, báránykákat, csacsifogatot, húsvéti nyuszit, karácsonyfa díszeket és mindent, ami épp az eszébe jut. Szívesen formál női alakokat, melyek mindig kötődnek valakihez.

Az alapanyagot egész évben gyűjtögeti. Járja a határt és terméseket, magvakat szedeget, de csuhélevélért cserébe eljár kukoricát szedni is. Ám, a faluban már sokan tudják, mivel foglalkozik, ezért gyakran talál kerítésére akasztva egy-egy szatyor tobozt, csuhélevelet, kukorica csutkát vagy más számára igen értékes apróságot.

Mint mondta, még ma is szereti tanítani a gyerekeket. 5-6 éves kortól már fogékonyak ilyesmire. Sokat kell segíteni nekik, de mivel érzik, hogy saját munkájuk van egy-egy alkotásban, nagyon szívesen csinálják. A felnőttek közül is sokakat vonz a csuhéfonás. De, legtöbben inkább gyönyörködni szeretnek benne. 

Továbbiak a Petőfi Népében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!