Közélet

2006.12.05. 14:34

A fa tolvajok nem nyugszanak

Az elmúlt időszakban mind ez idáig nem volt fa lopás a tiszakécskei rendőrőrs területén, legalábbis bejelentett nem. Tegnap azonban két csapatot is fülön csíptek a rendőrök.

Szentirmay

Nem kispályázott az a három tiszaalpári férfi, akik Lakitelek és Szentkirály határában termelték ki a nyár és akácfát. Ráadásul olyan teherautóval akarták elszállítani, amin nem volt rendszámtábla. A rendőrök bejelentésre mentek ki a területre, ahol az elkövetők azzal védekeztek, hogy az erdő az övéké, ami persze nem volt igaz. A becslések szerint a társaság már kétszázezer forint kárt okozott a tulajdonosnak.

Szintén Lakitelek határában, Szikrában gondolta úgy az egyik külterületen élő, hogy beszerzi a téli tűzrevalót. Erre a szomszéd tanyájánál lévő erdőt szemelte ki. Nekiesett, és negyven mázsa akácfát szerzett be. A rendőröknek könnyű dolguk volt, mert a nyomok egyértelműen mutatták, hogy ki volt a tettes.

A rendőrök mind két esetben lefoglalták azokat a motoros fűrészeket, amelyekkel az illetéktelenek tevékenykedtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!