2006.10.06. 10:46
Oroszlán járt a kecskeméti multiplexben
Oroszlán Szonja, színésznő az Egy bolond százat csinál című vígjáték díszbemutatóján vett részt hétfőn Kecskeméten, a Malom Központban lévő Hollywood Multiplexben. A film után a jókedvű, humoros színésznővel beszélgettünk.
– Hogyan fogadta a publikum a filmet Kecskeméten?
Úgy tapasztaltam, hogy a közönség jól érezette magát és nagyokat nevetett. Egy olyan filmet szerettünk volna készíteni, mely minden pillanatban szórakoztat. Az eddigi benyomások alapján ez sikerült.
– Milyen szerepet játszik ebben a vígjátékban?
Egy alvilági hátterű sikeres vállalkozónak vagyok a kedvese a filmben. Vivi ennek az eltorzult világnak a szüleménye. Mindig felhívja magára a figyelmet, hogy a társaság középpontjában legyen. Néha megjelennek nála a hisztérikus rohamok is. Viselkedése, stílusa a külsőségeken alapul.
– Szívesen formálta meg Vivit?
– Igen. A szélsőséges karakter vonási lehetőséget biztosítottak arra, hogy színesen játsszam el ezt a nem mindennapi lányt.
– Filmekben, színházban játszik, énekel és kiválóan táncol. Honnan árad ez a tehetség?
– Valószínűleg a szüleimtől örököltem ezeket az adottságokat. De a szorgalmamnak és a kitartásomnak is köszönhetem, hogy idáig jutottam. Ha felismerik benned mások a tehetséget valamelyik szakmában, és azzal a dologgal valóban komolyan foglalkozol, akkor a siker kapui egy idő után nyitva állnak előtted.
– Melyik területen szeretné még a tudását kamatoztatni?
– Az íráskézségemet szeretném kipróbálni, ha sikerült megismernem a világot és más népek kultúráját. Természetesen sokat kell utaznom és bölcsességre is szükségem van ahhoz, hogy okos gondolatokat írjak a földi életről. A könyvem címe lehetne egyszerűen "A világ és én." Ez az álmom nem mostanában fog valóra válni.
– Mi szeretett volna lenni?
– Állatorvos, mert nagyon szeretem az állatokat. Most is van otthon egy kutyusom, aki a legszebb a világon. A kutya az ember legjobb barátja és egyben a legmegértőbb társ is. Sokat beszélgetek vele és a válaszokat mindig kiolvasom a szeméből. Mindig tudja, milyen kedvem van és annak megfelelően bánik velem. Egy nehéz próbaidőszak után például hagyja, hogy rajta feküdjek és együtt kapcsolódjunk ki.
– Szerelmes?
– Mindig szerelmes vagyok, valakibe, valamibe. De ez maradjon az én titkom.
– Milyen embernek jellemzi magát?
– Tudatos, szorgalmas, kitartó, zárkózott. Ugyanakkor jól tudok alkalmazkodni az élet dolgaihoz.
– Szereti az életet?
– Igen. Sokáig akarok élni, mert még annyi mindent nem tudok a világról. Ráadásul "bölcs öregasszonyként" hideg esős téli délutánokon érdekes könyveket szeretnék olvasgatni. A olvasás számomra létkérdés, hiszen gondolkodásra késztet és sokat ad.
– Mit jelképez a violinkulcs-tetoválás a vállán?
– Cool Miners zenekarban énekeltem 16 éves koromtól 20 éves koromig. Gyakorlatilag ebből a korszakból táplálkoztam és innen indult el az előadói pályám. Még ma is néha fellépek a csapattal. Ezzel a tetoválással emléket állítottam életem egyik legfontosabb állomásának.
– Milyen szerepet játszana el szívesen a következő filmben?
– Szeretem a szélsőséges karaktereket. Kipróbálnám magam egy elvontabb filmben, akár gyilkosként, vagy
akcióhősként. Tarantino hősnői közül szívesen játszanám bármelyiket.