Közélet

2006.10.17. 11:16

Nem is gázolt a halálra vert tanár?

Gyermekei előtt vertek halálra egy férfit Olasz-liszkán, mert autójával elsodort egy kislányt. Három lincselőt őrizetbe vettek, s kiderült: az elgázoltnak mondott gyermeken, illetve az autón nincs nyoma ütközésre utaló sérülésnek.

-

A tiszavasvári Sz. Lajos két gyermekével Vámosújfalura tartott, hogy barátaiktól elhozzák a harmadik, legnagyobb testvért, amikor Olaszliszkán egy kislány az autójuk elé lépett. A jármű elsodorta a kilencéves gyermeket, aki elesett.

A tanár megállt, kiszállt, hogy megnézze, mi történt, ám a kislány ekkor elszaladt. Rokonai azonban hamar megjelentek, s szidalmazni, verni kezdték a középkorú férfit. A tanár a földre került, ám támadói még ott is rugdosták.

A férfi a végén már csak azért könyörgött, hogy a gyermekeit engedjék elmenni, a feldühödött roma család azonban őket is megfenyegette, ezért az 5, illetve 14 éves kislány az autóból egy közeli házba menekült. Mire a hatóságok megérkeztek, a meglincselt férfi belehalt sérüléseibe.

Az eset országszerte óriási felháborodást keltett. Sz. Lajos munkahelyén, a tiszavasvári Kabay János Általános Iskolában a döbbenet és az értetlenség lett úrrá. „Az emberek fel sem tudják fogni, miért történt az egész” – mondta sírástól elcsukló hangon Sz. Lajos egyik kolléganője. A 44 éves földrajztanárt kollégái és tanítványai csendes, béketűrő embernek tartották.

Nagy a felháborodás Olaszlisz-kán is, ahol a helybéliek nehezen emésztik meg, hogy néhány elvetemült ember miatt valamennyiükre szégyenbélyeg került. Fekete Gyula polgármester lapunknak elmondta: a történtek óta özönlenek a polgármesteri hivatal gépére a fenyegető üzenetek. „Olyanok is akadnak, akik bosszút ígérnek – árulta el a település első embere. – Az egyik levélben például azt írták, hogy eztán minden helybéli kerékpárost elütnek.”

A lincselés kapcsán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök három férfit őrizetbe vettek. A gyanúsítottak egyike állítólag a cigány kisebbségi önkormányzat megválasztott képviselője, ám ezt senki sem erősítette meg.

Hétfőn délelőtt bemutatták a halálra vert férfi autóját, amelyet ugyan megrongáltak, ám az eddigi vizsgálatok szerint annak nincs értékelhető nyoma sem az autón, sem pedig az állítólag elgázolt gyermeken, hogy a kislányt elütötték volna. Az elsődleges szakértői vélemények szerint Sz. Lajos nem lépte át a megengedett sebességet, szinte lépésben haladt járművével.

A nyomozás kiemelten folytatódik tovább az ügyben, a gyanúsítottak vallomásai ugyanis több helyen ellentmondanak egymásnak. A rendőrség feltételezése szerint hamarosan újabb személyek kerülhetnek képbe a bűncselekménnyel kapcsolatban.

Ez nem romaügy, hanem bűnügy

A lincselés a politikai erőtérben is indulatokat gerjesztett. A Jobbik közleménye szerint megnőtt a cigányok által elkövetett bűncselekmények száma, ezért eljött az ideje egy új romaprogram kidolgozásának. Ugyanakkor Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint ami történt, nem romaügy, hanem bűnügy. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, Horváth Aladár kijelentette: a magyar törvények mindenkire érvényesek nemtől, kortól, szociális helyzettől és etnikai hovatartozástól függetlenül.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!