Közélet

2006.09.17. 15:38

Lovasok és fogatok vették birtokba Kécske utcáit

A város fontosabb részeit érintette a szüreti felvonulás Tiszakécskén. Összesen tizenkét helyen állt meg a menet. Tánc, énekszó és zene jellemezte a megállóhelyeket, no meg a kínálók, akik jó fajta borokat öntöttek a poharakba.

Szentirmay

Délután egy órakor a lovas pályáról indultak el a fogatok, hogy a feldíszített kocsikkal végig vonuljanak a város utcáin. Összesen 35 fogat, rajtuk több mint száz ember, és tizenöt lovas vett részt a menetben.

A megállóhelyeken a csőszlányok és a csőszlegények borral kínálták a kíváncsiskodókat. Persze a legtöbb megállóhelyen előkerültek a borosüvegek és a sörös poharak is, ők kínálták a kocsikon ülőket.

A Kécske Néptáncegyüttes, Tisza’83 citerazenekar, a szépkorúak kórusa, valamint a szakmári nyugdíjasok szórakoztatták az érdeklődőket. Az egyik fogaton ott ült Tiszakécske szépe, és első udvarhölgye is, ők a nap háziasszonyai voltak. Az egyik hintón foglalt helyet Kovács Ernő polgármester, míg egy pónifogaton Tóth Dezső alpolgármester. Sok százan nézték végig a színpompás menetet.

Este a lovas pályán a hatszáz négyzetméteres sátorban tartották meg a vidám hangulatú bált, mindenki megelégedésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!