Közélet

2006.09.15. 17:47

Hitelből a bérek nagy része?

Az elmúlt két évben Kecskemét adósságállománya drasztikusan növekedett. Ezt dr. Zombor Gábor, a Fidesz-MPSZ kecskeméti polgármesterjelöltje mondotta egy pénteki sajtótájékoztatón.

B. Zs.

Kifejtette: amíg a polgári erők irányítottak a városban nem volt kifizetetlen számla. S ami döntő, Kecskemét adóssága nem érte el az 1,7 milliárd forintot. Akkor 22 milliárd körül alakult az önkormányzat bevétele. Az idén 26,4 milliárd lesz ez az összeg, ám az összes tartozás csaknem eléri az 5 milliárd forintot. A város hitelből fizeti a bérek 80 százalékát. A működéshez 1,2 milliárd folyószámla hitelre van szükség. Ráadásul már a 700 milliót meghaladja a kifizetetlen számlák összege - mondotta a dr. Zombor Gábor. Majd megjegyezte, ha a polgárok a váltás mellett teszik le a voksaikat, akkor takarékos gazdálkodást vezetnek be a városban.
A sajtótájékoztatón résztvevő Navracsics Tibor frakcióvezető elemezve a kormány száz napját hangsúlyozta, hogy a lakosság eddig két Gyurcsány  csomagot kapott bő három hónap alatt. Ám vélekedése szerint készül egy harmadik is. Ez pedig a jövő évi költségvetésben érhető tetten, mely kemény megszorításokat tartalmaz.

Részletek a szombati Petőfi Népében!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!