2015.09.15. 11:48
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány két megyére
Bács-Kiskun megye mellett Csongrád megyében is tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány.
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyében - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Szegeden.
A rendelkezés kedden 12.30-13 óra körül lép hatályba.
Mint ismeretes, a rendőrség ma lezárta a szerb-magyar határt, Röszke kiürült. Néhányan azonban így is átmásztak a gyorstelepítésű drótakadályon és a kerítésen is, rájuk már az új, szigorú jogbaszabályok vonatkoznak.
Tömeges bevándorlást okozta válsághelyzet
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát Magyarországon a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény módosítása vezette be. A módosítást – a polgári perrendtartásról, a környezet védelmének általános szabályairól, az épített környezet alakításáról és védelméről, az államhatárról, a termőföld védelméről, a büntetőeljárásról, a büntető törvénykönyvről, az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról, valamint a büntetések, intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvények módosításával együtt – 2015. szeptember 4-én szavazta meg az országgyűlés, a kormány nevében Pintér Sándor belügyminiszter által előterjesztett javaslat alapján.
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek minősül
- ha a Magyarországra érkező elismerést kérők száma
egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy
- két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy
egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja,
- ha a Magyarországon a tranzitzónában tartózkodók száma – a külföldiek ellátásában közreműködő személyeket nem számítva –
egy hónap átlagában a napi ezer főt, vagy
- két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt, vagy
egy hét átlagában a napi kétezer főt meghaladja.
- ezeken kívül pedig bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény kialakulása, amely valamely település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti.
Forrás: Wikipédia
Tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetben a kormány rendeletben szabályozhatja a területfelhasználás és beépítés feltételeit – vagyis bárhol menekülttábort létesíthet, ahol válsághelyzet van. De ennél nagyobb hatású következményei is vannak a válsághelyzetnek, például ez alapján nem alkalmazhatók a kiskorúakat védő speciális eljárási szabályok a büntetőeljárásokban, vagyis azokkal a határsértőkkel szemben, akik átmásznak a kerítésen és a kedd 0 órától hatályos jogszabályok szerint 3-5 év börtönnel is sújthatók, akkor is a felnőttekre vonatkozó szabályok szerint járhatnak el, ha még nem töltötték be a 18. életévüket - írja a 444.hu.
<!-- Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány két megyére Bács-Kiskun megye mellett Csongrád megyében is tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány. MTI Tömeges bevándorlást okozta válsághelyzet A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát Magyarországon a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény módosítása vezette be. A módosítást – a polgári perrendtartásról, a környezet védelmének általános szabályairól, az épített környezet alakításáról és védelméről, az államhatárról, a termőföld védelméről, a büntetőeljárásról, a büntető törvénykönyvről, az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról, valamint a büntetések, intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvények módosításával együtt – 2015. szeptember 4-én szavazta meg az országgyűlés, a kormány nevében Pintér Sándor belügyminiszter által előterjesztett javaslat alapján.
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek minősül
ha a Magyarországra érkező elismerést kérők száma
egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy
két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy
egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja,
ha a Magyarországon a tranzitzónában tartózkodók száma – a külföldiek ellátásában közreműködő személyeket nem számítva –
egy hónap átlagában a napi ezer főt, vagy
két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt, vagy
egy hét átlagában a napi kétezer főt meghaladja.
ezeken kívül pedig bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény kialakulása, amely valamely település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti.
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője kezdeményezésére, a miniszter javaslatára a kormány rendeletben rendelheti el. Az egészségügyi államigazgatási szerv haladéktalanul megvizsgálja, hogy a járványügyi intézkedések elrendelésének jogszabályban meghatározott feltételei fennállnak-e.
Forrás: Wikipédia MTI Fotó: Mohai Balázs -->