Kék hírek, bulvár

2014.08.09. 07:27

Közösen járőröznek a magyar és a szerb rendőrök

Már augusztusban szerb rendőrökkel találkozhatnak a határ menti település lakói Bács-Kiskun és Csongrád megyében.

Zsámbóki Dóra

A szerb és magyar rendőri vezetők a Tompai Közúti Határátkelőhelyen ismét szakmai megbeszélést tartottak szerdán. A két ország határrendészetért felelős vezetői – a korábbiaktól eltérően – annak a képzésnek a megnyitójára érkeztek, amelyen a közös járőrszolgálatban résztvevő rendőröket készítik fel.

A két ország belügyminisztere már 2013-ban aláírta azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az illegális migráció elleni még hatékonyabb fellépés érdekében magyar rendőrök segítsék a szerb határrendészek munkáját, illetve a külföldi hatóság munkatársai erősítsék a magyar járőrözési rendszert. A részletszabályok kidolgozását követően a két fél abban állapodott meg, hogy közösen készítik fel a járőrszolgálatban résztvevőket a két ország tevékenységére vonatkozó jogszabályokból, szervezeti felépítéséből, sajátosságaiból.

A képzést követően a kollektíven elkészített járőrözési terv alapján már augusztusban elkezdődik a közös járőrszolgálat a szerb-magyar schengeni külső határon, melyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!