2014.07.21. 15:50
Baltával támadt a vendégmunkás Orgoványon
Több helyen is baltával sebesített meg egy román állampolgárságú férfi egy szintén román férfit vasárnap Orgoványon.
Román állampolgárságú vendégmunkások estek egymásnak baltával vasárnap Orgoványon – jelezte szerkesztőségünknek egy olvasónk. Állítása szerint az egyik férfi kezét szinte levágta a balta, a férfi a hasán is súlyos vágott sérülést szenvedett. A rendőrség megkeresésünkre elmondta: emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy 21 éves férfi ellen. A rendőrség tájékoztatása szerint H. László vasárnap összevitatkozott a későbbi sértettel, majd néhány óra múlva az utcán baltával támadt rá a 36 éves férfira, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A kecskeméti nyomozók gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették H. Lászlót és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.