Kék hírek, bulvár

2014.07.09. 10:50

Áramütést szenvedett a darus kocsi vezetője

Egy villanyvezeték által áramütés ért egy darus kocsi vezetőjét Kecskeméten, szerda reggel.

Zs. D.

Az első visszajelzések alapján a férfi súlyos sérülést szenvedett, ezért a mentők kórházba szállították. A katasztrófavédelem közlése szerint a járművet az esethez riasztott kecskeméti hivatásos tűzoltók áramtalanították, akik később a helyszínt biztosították.

Borics Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Felügyelőségének igazgatója az MTI-nek azt mondta: a szakhatóság jelenleg is tartó helyszíni vizsgálatának elsődleges megállapításai arra utalnak, hogy feltehetően egy nagyfeszültségű, 20 kilovoltos, szigeteletlen, szabad elektromos vezeték okozta a dolgozó sérülését.

Ismeretlen okból egy úgynevezett villamos ív keletkezett, a közelben álló járművön keresztülfutva, ez idézte elő az áramütést - tette hozzá az igazgató, jelezve, hogy tart az eset részleteinek felderítése, a szemtanúk meghallgatása.

Ezek is érdekelhetik