Kék hírek, bulvár

2014.06.23. 15:37

Baleseti helyszínelésben jeleskedtek a rendőrök

Kiválóan szerepeltek a Bács-Kiskun megyei baleseti helyszínelők a negyedik Országos Balesethelyszínelői Versenyen, amit a napokban rendeztek meg Tahitótfaluban.

Zs. D.

A rendezvény első napján a résztvevő csapatok tagjai megkezdték az elméleti versenyt, a második napon a gyakorlati megméretéssel folytatódott a küzdelem Mogyoródon, a Hungaroring területén. A résztvevő 20 csapat tagjainak 12 helyszínen kellett számot adniuk a gyakorlati felkészültségükről, melynek keretében konkrét baleseti szituációkat jelenítettek meg, illetve halottszemle, elsősegélynyújtás, helyszínleírás, kriminalisztikai fényképezés, kihallgatás taktika, helyszínfelmérés és helyszínrajz készítése is szerepelt a feladatok között.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot Tóth Imre törzszászlós és Fülep Endre törzszászlós képviselte. Tóth Imre helyszínelő az egyéni szakmai elméleti kategóriában a negyedik helyezést érte el. A versenyzők a gyakorlati versenyszámok során nyújtott kiemelkedő teljesítményükkel az országos versenyen a második legjobbnak bizonyultak. A megméretésen a Bács-Kiskun megyei egyenruhások csapatösszesítésben a negyedik helyen végeztek.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Tóth Imre törzszászlós (balra), Fülep Endre törzszászlós (jobbra) és felkészítőjük, Ubornyák Zoltán főhadnagy
[/caption]

Címkék#Kecskemét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!