Kék hírek, bulvár

2013.09.10. 09:06

Több mint hétszáz védett madarat öltek meg

Hétszáztizenhét védett madár tetemére bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a tompai határátkelőhelyen.

MTI

A 32 millió forint eszmei értékű szállítmányt lefoglalták és az ügyben érintett olasz vadászok ellen feljelentést tettek.

A pénzügyőrök a tompai határátkelőhelyen két, egymás után érkező olasz rendszámú autót vizsgáltak a napokban. Az első gépkocsi alvázán csavarokkal rögzítve három fémtálcát fedeztek fel, amelyekből összesen 316 védet madár – fürj, erdei pityer, fitiszfüzike – tetemét pakolták ki.

A második autó gyári üregeiben, valamint egy kutyaszállító ketrecben elrejtve összesen 401 védett madár – fürj, erdei pityer, fitiszfüzike, mezei poszáta, sárga billegető, guvat – tetemét találták meg.
A NAV közlése szerint az olasz sofőrök azt mondták, hogy a madártetemek a saját és utastársaik tulajdona.

A NAV pénzügyőrei az összesen 32 millió forint eszmei értéket képviselő szállítmányt lefoglalták. Az ügyet feljelentéssel átadták a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, akik az olasz sofőrök és útitársaik ellen természetkárosítás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!