2012.08.12. 09:57
Anyja kocsiját lopta el
Őrizetbe vették azt a 16 éves kecskeméti fiatalt, aki szombat reggel édesanyja autóját vette el önkényesen, és addig hajtotta, míg el nem romlott.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 16 éves kecskeméti fiatalember ellen, aki szombaton 6 óra körül édesanyja tudta és beleegyezése nélkül Peugeot 106 személygépkocsiját lakóházuk elől jogtalanul elvitte és használta, egészen addig, még meg nem hibásodott a kocsi. A gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vette a rendőrség a fiatalt.
Szombaton éjjel Kecskeméten, az Akadémia körúton parkoló, HXB-263 forgalmi rendszámú Renault Master kistehergépkocsit, benne a bejelentő irataival és értékeivel eltulajdonította. A bűncselekménnyel okozott kár: 1,5 millió forint.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki szombaton 4 és 6 óra között Kecskeméten, a Batthyány utcán parkoló Mazda tehergépkocsit ellopta. A bűncselekménnyel okozott kár: kb. 800 ezer forint. A tehergépkocsit egy járőr lajosmizsén találta meg.