Kék hírek, bulvár

2012.05.06. 20:28

A vezetőügyész őrmesterként kezdte

A stressz miatt naponta hat kilométert fut, az uszodában viszont csak a meleg vízben üldögél Német Zsolt, a Kecskeméti Ügyészség most kinevezett vezetőügyésze.

Noszlopy N. Miklós

Pályafutását utcai rendőrként kezdte Német Zsolt, majd kiváló tanulmányi eredményei miatt a Belügyminisztérium fizette a nappali tagozatos taníttatását. Nyomozott olajügyekben és rendőrök ellen. Részt vett az első magyar maffiaperben, a Zuschlag-ügyben, és a „szemét-perben” is.

- Szokták ilyenkor megkérdezni, hogy min változtatna, és mit vinne tovább a munkahelyén? Ennek a kérdésnek viszont most nincs sok értelme, hiszen ön 2002-től vezető-helyettesként, tavaly februártól pedig megbízott vezetőügyészként irányítja a Kecskeméti Ügyészséget. Gondolom sok minden nem változott ahhoz képest, hogy szerdán hivatalosan is kinevezte Polt Péter?
- Változtatni nem kívánok, hiszen az elmúlt 9 évben a korábbi vezető ügyésszel, Kopasz Zsolttal ezeket már megtettük. Segített ebben, hogy mindkettőnknek ugyanaz a szemlélete, és kiegészítettük egymást. Ahhoz, hogy ma országosan jó híre van a kecskeméti ügyészségnek, ő a kiváló elméleti tudását, én pedig a gyakorlati tapasztalataimat adtam. Csoportszerkezetet hoztunk létre, miközben szemléletváltást értünk el az ügyészeknél, ami dinamikusabb fellépést eredményezett a munkában. Például a gyorsító intézkedések révén. De szükség volt közben arra is, hogy a rendőrség érdekeit figyelembe vegyük, és a kapcsolatunk a korábbinál sokkal szorosabb, napi szintű legyen.

- Emlékszem arra, hogy Polt Péter már akkor országos példaként említette a kecskeméti ügyészség gyorsító intézkedéseit, amikor először volt legfőbb ügyész.
- A statisztikában egy idő után valóban igen látványosan tükröződött a munkamódszereink dinamizmusa. Ennek volt köszönhető, hogy olyan ügyeket indíthattunk, amelyek az országban egyedülállóak voltak. A kecskeméti maffiaperre, a Zuschlag-ügyre, a szemétügyre, és a Juhar utcai perre gondolok.

- Az a napóleoni biztatás, hogy minden katona a tarsolyában hordja a marsallbotot, önnél látványosan igaz. Utcai járőrként kezdte és ma már Kecskemét elsőszámú ügyésze.
- Alapvetően szerencsés embernek tartom magam. Egyszerű családban születtem, hiszen édesapám kőműves, az édesanyám pedig gondozónő volt, de rendkívüli szeretetben neveltek. Mind a ketten ugyanazokat az emberi tulajdonságokat tartották fontosnak. Szerették az életet, tisztelték mások véleményét. Ezeket az elveket a szüleimtől megtanulva sokszor lettem úrrá a nehéz pillanatokon. Érettségi után anyagi okok miatt fel sem merülhetett a továbbtanulásom. A rendőrségnél pedig a legalsó szintről kezdve építgettem a pályafutásomat. Őrmesterként, mert annál alacsonyabb rendfokozat akkor ott nem volt. Később nyomozó lettem, és három évig kerékpárlopásokat, betöréseket vizsgáltam. Közben szembesültem azzal, hogy az előmenetel feltétele a főiskolai vagy egyetemi diploma. Családi hatásra választottam a Szegedi Jogtudományi Egyetemet. Az első évben még levelezőre jártam, de kiváló tanulmányi eredményeim miatt a belügyminiszter hozzájárult a nappalira történt átiratkozásomhoz. Miközben tényleges állományú rendőr maradtam.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Német Zsolt szerencsés embernek tartja magát
[/caption]

- Ön korábban is sokszor hangoztatta, hogy a pályafutásában elért sikereiben milyen nagy szerepe volt annak, hogy kiváló főnökökkel dolgozhatott.
- Amikor azt mondtam, hogy szerencsés ember vagyok, akkor arra is gondoltam, hogy a pályámon mindig olyan emberekkel sikerült együtt dolgoznom, akiktől érdemes volt tanulnom. Mellém álltak, és az ő tudásukat tudtam kamatoztatni. Nem csak szakmailag, hanem abban is, hogy a munkatársaimmal, később a beosztottjaimmal hogyan tudom a legjobb eredményeket elérni. A kecskeméti rendőrségen Kovács Ferenc, majd Horváth István a nyomozóügyészségen, Nánási László és Szabó Ferenc a főügyészségen, és Kopasz Zsolt a kecskeméti ügyészségen segítettek ebben. Nekik köszönhetem, hogy olyan vezető lehetek, aki odafigyel a kollégáira. Nyílván úgy nem lehet dolgozni, hogy gyomorgörccsel megy be valaki a munkahelyére. Ahhoz, hogy a munkatársaim merjenek döntéseket hozni, vállalják a kockázatot, nekem kell a biztos vezetői hátteret adnom. Így lesznek nagyok az eredmények. Én ezt tanultam a korábbi főnökeimtől. Meg azt, hogy jó családi háttér nélkül nincs eredmény a munkában sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!