Kék hírek, bulvár

2012.05.08. 21:51

15 ezret kért a nőktől, hogy biztosan átmenjenek a vizsgán

Befolyással üzérkedés miatt ítéltek 1 év 6 hónap börtönbüntetésre egy kecskeméti gyakorlati autósoktatót. A végrehajtást 3 évre felfüggesztette a Kecskeméti Törvényszék, így vélhetően sokkal fájóbb a vádlottnak a mellékbüntetés: 3 évre eltiltották az 57 éves férfit a gépjárművezető szakoktatói foglalkozástól.

Noszlopy

Az egyik ismert kecskeméti autósiskolában mellékfoglalkozásban oktató V. E. a vád, majd az ítélet szerint is, három tanítványától kért a gyakorlati vizsgán 15-15 ezer forintot azon a címen, hogy ezzel az összeggel „közbenjár” a vizsgabiztosnál. Mindhárom tanítványa nő volt és a háromból ketten adták oda neki azonnal a kért összeget.

Az, aki nem fizetett, egy középiskolás volt, és a vizsga előtt közölte, hogy nincs nála annyi pénz. Az oktató azonban nem tágított: azt a választ adta, hogy utólag is elfogadja a 15 ezret, csakhogy a tanítványa erre az ajánlatra is kitérő választ adott. A fiatal nő vizsgája sikerült, mire az oktató pár nap múlva ostromolni kezdte. Telefonon is többször kereste a 15 ezer miatt, és sms-ekben is sürgette a pénzátadást. Ami végül nem történt meg.

A másik két nő ezzel szemben simán átadta az oktató által kért 15-15 ezer forintot, és a vizsgájuk nekik is sikerült. Akkor is így történt volna, ha nem fizetnek a befolyással üzérkedő oktatónak. Mivel a férfinek egyébként a vizsgabiztossal a tanítványainak állított „kenőpénz” vonatkozásában semmilyen kapcsolata nem volt.

- A bíróság az elsőrendű vádlott felfüggesztett börtönbüntetése és az eltiltás mellett még pénzbüntetést is alkalmazott – ismertette az ítéletet dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője. – Így 80 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, és egy napi tétel összegét 2500 forintban állapította meg. Ez összesen 200 ezer forint, amit kiegészít még 30 ezer forintnyi vagyonelkobzás is.

A „fizetős” tanítványok egyikét vesztegetés miatt 1, a másikat pedig ugyancsak vesztegetés miatt 2 év próbára bocsátották. Az ügyész az oktató esetében súlyosbításért fellebbezett, a két nőnél viszont tudomásul vette az ítéletet. Az oktató és az egyik nő felmentésért fellebbeztek, a másik nő pedig – ő beismerő vallomást tett - belenyugodott a döntésbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!