2011.06.17. 08:11
Nagy erőkkel keresik a lépcsőházi támadót
Csütörtök délután egy ismeretlen rabló késsel támadt egy 25 éves nőre Kecskeméten.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki Kecskeméten a Március 15. utcán, egy társasház lépcsőházában, csütörtök délután késsel a kezében a pénze átadására kényszerítette a 25 éves nőt. A sértett 100 ezer forint készpénzt adott át a tettesnek.
Minden bizonnyal véletlenül lett áldozat – vélik az eddigi adatok alapján a rendőrök. A 25 éves nő ugyanis nem ott lakik, hanem egy ismerőséhez érkezett. Belépett a lépcsőházba, ahol akkor már ott tartózkodott a bűnöző. Így a nyomozók most úgy vélik, hogy bárki érkezik abban a pillanatban, azt azonnal megtámadta volna a férfi. A nőnél egyébkén százezer forint volt, de tulajdonképpen ez is csak a véletlen műve.
A napközben, azaz világosban történt támadást követően a férfi gyalogosan távozott az épületből. A rendőrök nagy erőkkel keresik: hasonló jellegű támadás egyébként több éve nem történt ezen a környéken.