2009.11.10. 14:56
Esernyővel álcázták magukat a dunavecsei ATM-támadók
Bár a tolvajok lefújták a biztonsági kamerát, így is maradtak értékelhető felvételek az elkövetőkről.
Mint arról beszámoltunk, múlt héten akciófilmbe illő pénzautomata-lopás történt Dunavecsén. Az elkövetőknek sikerült kiszakítani a Fő utcai OTP bank előterében lévő ATM-et, amit azonban menekülés közben elhagytak. Szögeket szórtak ki az őket üldőző rendőrök autója elé, amely így defektet kapott. Azonban a bűnözők teherautója is használhatatlanná vált, ugyanis a drótkötél feltekeredett a hátsó tengelyre, és kiszakította azt. Mint kiderült, a tolvajok ezután felgyújtották a Nissan Navara-t, és gyalogosan menekültek.
A bank biztonsági kamerájának felvételeit a napokban kielemezték a rendőrök. Ezek alapján kijelenthető: az elkövetők alaposan megtervezték akciójukat.
– Ketten esernyővel a kezükben léptek be a bank előterébe, így álcázva magukat. A felvételen csak a lábukat lehet látni, illetve azt, amint egy kéz kinyúlik az esernyő alól, és lefújja a kamerát – mondta el Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A bűnözők számításába azonban hiba csúszott, mert a kamera ennek ellenére is tudott értékelhető információval szolgálni a rendőröknek. Az bizonyos, hogy az automata körül ketten tevékenykedtek körülbelül egy percig, miközben harmadik társuk a terepjáróban várakozott. Ezután következett az őrületes hajsza a tolvajok után.