2009.08.17. 19:31
Havi díjazás a súgásért?
Két kecskeméti pénzügyőrt azzal vádol a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség, hogy segítettek egy megyei borhamisító bandát. A fináncok április óta előzetes letartóztatásban vannak.
Szóltak, hogy mikor veszléytelen a szállítás
Az ügyészség szerint a soltvadkerti V. Zsolt és R. János tavaly márciusban határozott hamis bort előállításáról. Megkeresték a kecskeméti F. Attilát, aki vállalta, hogy törökfái tanyáján, két földbe ásott, 30 ezer literes tartályban elvégzi a pancsolást. Fontos volt a biztonságos szállítás, a jövedéki ellenőrzések elkerülése. A tanyatulajdonosnak barátja volt az a pénzügyőr, aki a mobil ellenőrzési csoportot irányította. E. János a parancsnokságon felállított rádióközponton keresztül folyamatosan figyelemmel kísérhette a szolgálatban lévő járőrök mozgását. Az ügyészség szerint T. Csabával értesítették is a borhamisítókat arról, hogy mikor veszélytelen az 54-es főúton a szállítás.
Pancsgyártás cukorból, vízből és élesztőből
A Kecskemét melletti tanyán tavaly augusztusig havonta két alkalommal állítottak elő hamis bort, alkalmanként 30 ezer litert, összesen 390 ezer litert. Cukorból, vízből, élesztőből, ammónium-bikarbonátból és borseprőből kevert pancs tartálykocsiban került Soltvadkertre, ahol kétliteres műanyag flakonokba palackozták. Olasz borként hozták forgalomba.
Az ügyészség szerint a vizsgált időszakban a hamisítók öszszesen tizenhétszer hívták fel E. János főhadnagyot. A vád havi 60 ezer forintos apanázs elfogadását rója a pénzügyőrök fejére.