2009.01.21. 15:27
A bankrabló esete a térfigyelő kamerákkal
A rendőrség továbbra sem ad ki tájékoztatást arról, hogy a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet kecskeméti, Bocskai utcai fiókjához közel lévő két Wesselényi utcai bank külső biztonsági kameráinak felvételén látszik-e a menekülő rabló, aki tegnap (kedd) fegyverrel kényszerítette a banktisztviselőket a pénz átadására.
- Természetesen kollégáim (egy külön nyomozói csoport), kedd délelőttől folyamatosan elemzi a térfigyelő kamerák felvételeit abból a szempontból, hogy segítséget tudnak-e adni a bankrabló elfogásához – mondta Mihályné. – Sajnos azonban a Bocskai utcai takarékszövetkezet mintegy 300 méter sugarú környezetében nincs egyetlen városi térfigyelő kamera sem.