Kék hírek, bulvár

2008.08.14. 14:47

Slusszkulcs a földön, Pinyó és Bocsi a levegőben - Képekkel

A repülősöknél ez alapszabály hajózás előtt. Enni és inni azért, mert a savak bármikor elindulhatnak odafönt, az indítókulcs pedig azért, mert egy kulccsal nehezebb lenne eladni az autót...

Tapodi Kálmán

„Tibiapu”, alias Zsámboki alezredes jó tanácsai voltak ezek az első, majdnem önálló repülésére készülődő Bochkor Gábornak.

– Feszült vagyok, hiszen most ülök először az első kabinban, de amikor lecsukódik a kabintető, akkor már minden rendben lesz – nyilatkozta többször is egymás után „Bocsi”, aki derekasan állta a szakmabeliek rohamát. Az ismert rádiós második hete jár a „repülős gyorstalpalóra” Kecskemétre. Pető „Pinyó” István dandártábornok szerint Bochkor szófogadó tanuló, akár pilóta is lehetett volna belőle. Megtudtuk: a hajtóműindítás is elsőre sikerült Bocsinak.

A médiapilóta, a honvédséget népszerűsítő repülése előtti eligazításon a „szokásos” információk (időjárás, szélirány, útvonalterv stb.) birtokában, majd egy újabb cigi elszívása után készülődhetett a felszálláshoz. A Top Gun cucc mellé egy ásványvíz is dukált, mert az „Alba” fülkéjében igencsak meleg van. Az iskolakörre induló Pinyó-Bocsi párossal együtt startolt a Zsámboki Tibor-Veress Viktor  (pilóta-fotós) duó, hogy megörökítse az Albatrosz kiképzőgép útját.

A sikeres fel-, és leszállás után az is kiderült, fenékkel is bírni kell ezt a szakmát... – Bocsi megtette az első lépéseket, hogy vadászpilóta lehessen, de ahhoz, hogy teljesen önállóan vezethessen egy vadászgépet még hosszú évekig kellene tanulnia – vélekedett a landolás után a repülőbázis parancsnoka. – Számomra mindig a leszállás a legizgalmasabb. A repülés többi részét is élveztem, de az megnyugtató volt, hogy ott ült mögöttem Pető tábornok, aki amikor kellett, mindenben kisegített – számolt be a jó egy órás fenékfájdító repülésről Bocsi, aki az Albával pénteken reggel országjáró portyára indul Pinyó tábornokkal.

Címkék#Kecskemét
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!