Kék hírek, bulvár

2008.08.27. 10:35

Kerékpáros balesetek Félegyházán: Azért mert ciki a karjelzés?

Az autósok többsége az úttesten körültekintés nélkül átszaladó gyermekeket és a kerékpárosokat tekinti a legnagyobb baleseti veszélyforrásnak. A biciklisek épp fordítva látják.

Sz. A.

A közlekedési balesetek 9-11 százalékát a kerékpárosok okozzák. Legalábbis Kiskunfélegyházán. Az elmúlt esztendő első kilenc hónapjában huszonöt kerékpáros-baleset történt a városban. Tizennégy alkalommal a biciklisek maguk okozták a bajt, tizenegy esetben viszont vétlenek voltak. A huszonöt balesetből tizennyolc (72 százalék!) valamilyen sérüléssel végződött: négy kerékpáros meghalt, ketten súlyosan, heten pedig könnyebben sérültek.

A felmérések szerint

a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyók egyik csoportjába a gyerekek, míg a másikba a korosabb felnőttek tartoznak. Míg az előbbiek még nem kaptak megfelelÕ KRESZ-oktatást, utóbbiak többségének nincs és nem is volt jogosítványa, s valószínÛleg a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem ismeri.

Csordás József, a félegyházi rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályának vezetője úgy véli, sokat javítana a közlekedési morálon, ha a kerékpárosok számára is kötelezővé tennék a legalapvetőbb KRESZ-szabályok elsajátítását. Az alezredes elmondta: a rendőrség napi rendszerességgel tart ellenőrző akciókat, melyek többnyire a kerékpárosokra is kiterjednek. A jövőben komoly szankciókra számíthatnak azok a biciklisek, akik sötétedés után kivilágítatlan kerékpárral vagy – lakott területen kívül – fényvisszaverő mellény nélkül kerekeznek, irányjelzés és megfelelő körültekintés híján kanyarodnak, netán ittasan ülnek a nyeregbe. A rájuk kiróható helyszíni bírság tízezer forintig terjed. Súlyosabb esetben már szabálysértési eljárást indítanak a renitenskedő biciklis ellen, melynek végösszege akár 50 ezer forint is lehet.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Kerékpárosok
[/caption]Az autósok szerint az idős kerékpárosok ma ugyanúgy közlekednek, mint húsz évvel ezelőtt. A biciklisnek mindegy, hogy a járdán teker-e vagy az úttesten. Sokuk a legváratlanabbul, lassítás, irányjelzés és előzetes körültekintés nélkül vág át az útkereszteződéseken, kanyarodik vagy halad szembe a forgalommal. Az idősebb kerékpárosok bizonytalanok, könnyen elveszítik egyensúlyukat, bármikor az épp arra haladó jármű alá eshetnek.

A legnagyobb veszélyt az egyre népszerűbbé váló, 35-40 kilométeres sebességgel „száguldó” elektromos kerékpárok jelentik, melyeket vezetőik nem mindig képesek időben megállítani. A megkérdezett biciklisek viszont kifejezetten a felelőtlenül száguldozó autósokat hibáztatják az egyre növekvő számú kerékpáros-balesetért. Ugyanakkor többen beismerték: szégyellik kinyújtani a karjukat, ezért sosem jelzik, ha kanyarodni akarnak. Lámpát, fényvisszaverő prizmát és egyéb világítóeszközt pedig azért nem használnak, mert szerintük „megfelelően kivilágítottak az utcák”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!