2008.07.15. 09:22
Megszülte és mosógépbe dobta a babát - hat évre ítélték
Hat év börtönbüntetésre ítélték a fülöpszállási T. P-nét (39), aki tavaly szeptemberben megszülte, nejlonzacskóba tette, majd egy mosógépbe rejtette a csecsemőjét. A kislány néhány óra múlva kiszáradt, kihűlt, illetve megfulladt a levegőtlen forgódobban.
A kiérkező rendőrök nőgyógyászhoz vitték az asszonyt, a lakásban pedig házkutatást tartottak. Bejutottak a bűzös fürdőszobába is, ahol előkerült a mosógépből a csecsemő holtteste. A boncolás során pedig kiderült, hogy életképesen született, mintegy két-három nappal korábban a kislány. Az asszonyt két napra őrizetbe vették, de végül nem helyezték előzetes letartóztatásba, így szabadlábon védekezett a továbbiakban.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon dr. Sárközy Szabolcs bírói tanácsa elé került a napokban a büntetőügy. A vallomásokból kiderült, hogy az elvált, két kiskorú gyermekét nevelő (a harmadik a férjnél van, egy negyedik gyermek pedig már nagykorú) asszony 2007. márciusban észlelte, hogy terhes. Ezt kezdettől fogva titkolta a családtagjai, és rokonai előtt, illetve munkahelyén a páhi húsüzemben. A megjegyzéseket, melyek szerint „gömbölyödik” mostanában, azzal hárította el, hogy valóban meghízott, de nem terhes. Gondozásra, tanácsadásra nem járt, orvosi vizsgálatokon nem vett részt, táppénzen nem volt.
Majd 20007. szeptember 30-án, hajnalban, a fürdőszobában, a vécécsésze felett megszülte a csecsemőt. Aznap nem dolgozott, de másnap – mintha nem történt volna semmi – már munkába állt, majd két nap múlva megjelentek nála a rendőrök.
– A magzat élve született, a halála pedig a vádlott magatartása miatt következett be. Az ok-okozati összefüggés tehát megállapítható – mondta ki az ítélethirdetéskor dr. Sárközy Szabolcs. A bíróság ezért 6 évi börtönbüntetésre ítélte az asszonyt, ám a döntés – fellebbezések miatt – egyelőre nem jogerős.