Hírek

2015.01.21. 06:09

Az Amerikai Egyesült Államok levadássza a terroristákat

Az Egyesült Államok világszerte kiáll azok mellett, akik a terroristák célpontjaivá váltak, akár a pakisztáni iskolákban vagy Párizs utcáin - hangsúlyozta Barack Obama amerikai elnök az unió helyzetéről tartott évértékelő beszédében.

MTI

A kongresszus két háza előtt kedden felszólalva megígérte, hogy Amerika folytatja a terroristák levadászását és hálózataink felszámolását, fenntartva magának az egyoldalú cselekvés jogát. Felszólította a kongresszust, határozatban hatalmazza fel arra, hogy erőt alkalmazzon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen.   

Mint mondta, Amerika kitart azon elve mellett, hogy a nagy országok nem erőszakoskodhatnak a kisebbekkel. Ennek jegyében helyezkedik szembe az orosz agresszióval, támogatja az ukrán demokráciát és biztosítja NATO-szövetségeseit. Emlékeztetett arra, hogy tavaly, amikor Amerika a szövetségeseivel együtt elvégezte a szankciók bevezetésének "nehéz munkáját", néhányan úgy vélekedtek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök agressziója a stratégia és az erő mesteri demonstrációja volt.   

"Nos, ma Amerika az, amely erősen, és a szövetségeseivel egységben áll, Oroszország pedig elszigetelődött, miközben a gazdasága lerongyolódik" - mondta.
    Az ázsiai-csendes-óceáni térséggel kapcsolatban egyebek mellet arról beszélt, hogy egy ottani szabadkereskedelmi szerződés megkötésének kudarca Pekingnek kedvezne, és hangsúlyozta, hogy Amerikának, nem pedig Kínának kell megírnia a világ leggyorsabban fejlődő térségének szabályait.  

Barack Obama véleménye szerint a kongresszusnak fel kellene oldania a Kubával szemben fél évszázada bevezetett amerikai embargót, ami megszűntetné az ottani politikai megszorítások ürügyét. Beszédében megismételte, hogy eltökélt a karibi ország területén található amerikai börtönök bezárása ügyében.    

Iránnal kapcsolatban vétót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a törvényhozás újabb szankciókat próbálna meg foganatosítani, rámutatva arra, hogy egy ilyen lépés keresztülhúzna minden haladást, amit az iszlám köztársaság atomhatalommá válásnak megakadályozásában a diplomáciának eddig  sikerült elérnie.    

Sürgette, hogy a kongresszus mielőbb fogadjon el törvényt a kibernetikai fenyegetés és az adatlopás ellen, valamint a gyerekre vonatkozó információk védelme érdekében.   

Obama elnök kiemelte: nincs a világon olyan kihívás, amely a nagyobb fenyegetést jelentene a jövő nemzedékeire a klímaváltozásnál. Emlékeztetett arra, hogy 2014 az eddigi legmelegebb év volt, és a 15 rekordmeleg évből 14 erre a századra esett, és hogy a Pentagon szerint a klímaváltozás nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. Hangsúlyozta: eltökélt abban, hogy az Egyesült Államok a klímaváltozás elleni küzdelem élére álljon, és nem engedi, hogy a kongresszus "veszélybe sodorja gyermekeink egészségét az óra járásának visszafordításával".   

Hitet tett amellett, hogy az Egyesült Államok továbbra is kiáll a demokratikus értékek mellett. A kémszolgálatok jelmegfigyelési programjaival kapcsolatban ígéretet tett arra, hogy az ország biztonságának megőrzése mellett erősödni fog a magánszféra védelme. "Továbbra is hiszem, hogy egy nép vagyunk" - jelentette ki korábbi, a megosztottság helyett összefogást sürgető beszédeire utalva az elnök. Hangot adott meggyőződésének, hogy a recesszióból kilábalt Amerikának "lapoznia, és a középosztály-gazdaság" jegyében segítenie kellene a családokat abban, hogy megengedhessék maguknak a gyereknevelést, a főiskolát, az egészségügyi ellátás igénybevételét, az otthonteremtést és a nyugdíjba menetelt.   

Ezek is érdekelhetik