2012.08.07. 00:11
Harcsa kikapott a negyeddöntőben
Harcsa Zoltán pontozással kikapott brazil ellenfelétől az olimpiai ökölvívótorna 75 kg-os kategóriájának negyeddöntőjében hétfő este, így lemaradt az éremről. Florentino Falcao 14-10-re múlta felül a 19 éves magyart.
Ehhez képest visszafogottan kezdett, s az első három perc után a 22 éves dél-amerikai állt jobban, aki főleg gyors ütéskombinációkkal operálva elhúzott 6-2-re az óvatos és passzív magyarral szemben. Az ifjúsági olimpiai bronzérmes Harcsa a második menetben valamivel többet mutatott, de nem eléggé, a bátorság, a harcosság változatlanul hiányzott, s ha csak egy ponttal is, de ezt a szakaszt is a brazil nyerte 5-4-re. Az ötpontos hátrányt nem tudta ledolgozni Harcsa, aki igyekezett ugyan, de nem volt reális esélye a fordításra, a hajrá adok-kapokjából is rosszabbul jött ki, s végül - bár a zárómenetet 4-3-ra hozta - simán vesztett.
Így nincs már magyar ökölvívó versenyben Londonban. A háromfős bokszcsapatból Káté Gyula (64 kg) megnyerte első meccsét, majd a nyolcaddöntőben kikapott olasz riválisától és kiesett, a 60 kg-os Varga Miklós (60 kg) pedig már nyitótalálkozóján alulmaradt litván ellenfelével szemben, és gyorsan elbúcsúzott az olimpiától.
Eredmény - Férfi 75 kg, negyeddöntő:
Florentino Falcao (brazil)- Harcsa Zoltán 14-10