Hírek

2012.05.03. 08:11

Gyurcsány: nem másoltam a diplomamunkám

Gyurcsány Ferenc határozottan cáfolta, hogy másolta volna szakdolgozatát. Szerinte nincs plágiumügy, a Hír TV bizonyítékai nem hitelesek.

MTI

Nemmel válaszolt Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy másolta-e a szakdolgozatát vagy annak egy részét. A volt miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a Rozs család balatonfüredi házában szerezte, de nem másolta le akkori sógora szakdolgozatát.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kifejtette, a plágium csak úgy bizonyítható, ha két dolgozat megegyezik, mivel azonban mind az ő diplomamunkája, mind egykori sógoráé, Rozs Szabolcsé eltűnt a pécsi egyetemről, az ügyben csak sejtetni vagy gyanúsítgatni lehet.

Ezzel kapcsolatban Gyurcsány arra utalt, nem tekinthető hitelesnek az a dokumentum, amelyet a Hír TV Rozs Szabolcs szakdolgozataként mutatott be, mivel az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem. Gyurcsány Ferenc szerint az is elképzelhető, hogy az iratot az ő "ellopott" szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat.
A volt kormányfőnek meggyőződése, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el. Arra a kérdésre, hogy volt-e köze a dolgozatok eltűnéséhez, kilopásához Gyurcsány Ferenc határozottan nemmel válaszolt.

A politikus emellett megnyugtatónak nevezte, hogy a Pécsi Tudományegyetem kiterjeszti az intézményben és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét, így a testület az ő szakdolgozatának eltűnésével és az azzal kapcsolatos plágiumgyanúval is foglalkozik majd. Szerinte tisztességes és hiteles vizsgálatot csak az egyetem folytathat arról, hogy az ellene felhozott vád igaz-e, bizonyítható-e.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!