Vérvád a Tisztelt Házban

Noha a hazai közélettel kapcsolatban már réges régen nincsenek illúzióim, azt azért nem gondoltam volna, hogy 128 esztendővel Európa-szerte nagy felháborodást kiváltó tiszeszlári vérvádper jogerős lezárása után akad egy olyan honatya a magyar országgyűlésben, aki nem csupán feleleveníti az 1882. április 1-jén a Szabolcs-Szatmár megyei Tiszaeszláron eltűnt – mint utóbb kiderült, gyilkosság áldozatává vált – 14 éves szolgáló szolgálólány, Solymosi Eszter valamennyiünk által jól ismert történetét, de aki a história hamisítatlan antiszemita verzióját adja elő. A jobbikos Baráth Zsolt éppen ezt tette. No, persze, nem nyíltan zsidózva, hanem gyáva és sunyi módon, többek között olyanokat állítva, hogy a gyilkosság és a per bizonyos fokig mérföldkőnek számít Magyarország történetében, hiszen akkor kezdődött az a napjainkig is tartó jelenség, hogy „nem lehet megnevezni az elkövető származását, vallási hovatartozását”, hogy akkortól „figyelhetjük meg az új világrend hatalmának fokozódó érvényesülését”, és hogy a főtárgyalást vezető Korniss Ferenc bíró a felmentő ítéletet korántsem a meggyőződése szerint, a lelkiismeretének engedelmeskedve hozta, hanem egyértelműen külső nyomásra, „a világ és hazánk gazdaságát már akkor is kézben tartó körök” parancsára. Nos, hadd áruljam el, ezt a gyomorforgató parlamenti történetet nem azért hoztam szóba, hogy az idióták és/vagy a zsidózástól politikai hasznot remélők által máig hitelesnek vélt legendát pontról pontra megcáfoljam – megtették ezt helyettem az akkori idők nagyjai, a bíróság elé állított zsidókat védő Eötvös Károlytól a vádakat középkori előítéletnek és „Magyarország gyalázatának” minősítő Kossuth Lajosig –, hanem mert Baráth Zsolt vérlázító szereplése rávilágíthat, mi is az, ami miatt civilizált polgár a Jobbikra nem szavazhat.

És itt nemcsak, sőt, nem elsősorban arról van szó, hogy akinek semmiféle hátsó szándéka sincsen, az bizonyosan nem fog a T. Házban egy 1882-es  gyilkosság áldozatáról a napirendet követő felszólalásában megemlékezni, mint inkább arról, hogy amiként a vérvád a XIX. század második felében Magyarországon is megjelenő antiszemitizmust volt hivatott „kiszolgálni” – nem véletlen, hogy Istóczy Győző országgyűlési képviselő épp az 1883-as felmentő ítélet nyomán hozta létre az Országos Antiszemita Pártot, amely a következő esztendőben be is jutott a parlamentbe –, a Jobbik ugyanúgy szeretne a valamikori bűntettből politikai tőkét kovácsolni. És bár a Lehet Más a Politika az „antiszemita uszítás” miatt mandátumának visszaadására szólította fel a vitathatatlanul politikai célokat szolgáló és aljas indulatoktól vezérelt egykori koncepciós pert felidéző jobbikost, jómagam nem csupán abban vagyok biztos, hogy Baráthnak esze ágában sincsen távozni (ahhoz ugyanis értenie kéne, miért annyira visszataszító, amit művelt), de abban is, hogy az alantas ösztönökre építő, az érzelmek felkorbácsolásából elég rendesen profitáló Jobbik sem akar az eddigi politikáján változtatni. No, és ha már az imént az LMP került szóba... Azt mondják Schifferék, olyasfajta felszólalásokat, mint amit most Baráth elkövetett, a T. Házban utoljára a fajvédők és hivatásos antiszemiták parlamenti „tündöklése” idején lehetett hallani. Amihez a magam részéről csupán annyit tennék hozzá, hogy ezt a hangot nemcsak nem lehet, de nem is szabad megszokni.   

P. S.: Időközben mind az Orbán-kormány, mind a Magyar Szocialista Párt elítélte Baráth Zsolt felszólalását, amely a kabinet nevében megszólaló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint „ellenkezik mindennel, amit a magyar Országgyűlés és a kormány alapvető értéknek tekint”.