Kádár-kori hősök? (Muhaha!)

Ha azt sejteni is lehetett, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalával és az úgynevezett Nemzeti Emlékezet Bizottsága felállításával kapcsolatos történések nyomán igencsak megélénkülnek a Fidesz „házi kommunistái”, a híres-hírhedt damaszkuszi utat oda és vissza vagy kétszázszor megjáró Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás, azt soha nem hittem volna, hogy eljön az az idő, amikor ezek urak – lánynevükön: elvtársak – a Széles-féle Magyar Hírlapnak nyilatkozva arról regélnek, miszerint maguk is a Kádár-korszak megfigyeltjei (értsd: áldozatai) voltak. Márpedig éppen ez történt. Először Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának valamikori tagja, volt művelődési és államminiszter igyekezett elkápráztatni a múltat csak hézagosan ismerő újságolvasókat, egyebek mellett olyasmiket állítva, hogy őt már az 1970-es évek derekán, miniszterként is megfigyelték, hiszen annyira „kilógott a sorból”, valamint, hogy a későbbi figyeltetését „Kádár Jánosnak kellett kezdeményeznie, de legalábbis tudnia kellett róla” (vagy Grósz Károlynak, aki „soha nem tudta megemészteni, hogy 1989 januárjában a rádióban 1956-ot népfelkelésnek neveztem”), majd a másik Kádár-kori „ellenálló”, Szűrös Mátyás regényes élete következett. Az ''50-es években a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanuló, majd moszkvai nagykövetként, KB-tagként, sőt, a KB titkáraként is dolgozó – Pozsgayhoz hasonlóan immár majd a 80. életévét taposó – Szűrös nem csupán arról beszélt az MH újságírójának, mennyire támogatja a Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozását, de arról is, hogy hányszor, de hányszor figyelték meg, illetve jelentették fel az idők során: hol amiatt, mert ellenezte az ''56-os szovjet katonai beavatkozást, hol meg azért, mert túlságosan nemzeti érzelműnek találták.

Nos, a legegyszerűbben és a legpraktikusabban talán úgy lehetne elintézni ezt a két interjút, ahogy azt a barátom tette, aki csak annyit jegyzett meg azok olvastán, „eszem, f...om megáll”, ám miután jómagam nem szívesen használok vulgáris kifejezéseket, így azt mondom, amit ezek a kiszuperált álellenállók összehordtak, tömény hazugság. És itt nemcsak arról van szó, hogy az ügynökügyek legkiválóbb magyarországi szakértői, jelesül Varga László történész-levéltáros, valamint Ungváry Krisztián történész az egyik napilapnak nyilatkozva Pozsgay és Szűrös megfigyeltetését majdhogynem kizártnak tartották – a szakemberek szerint a Kádár-korszak belbiztonsági szervezetei számára még az úgymond „mezei” párttagok megfigyelése is szigorúan tilos volt, hát még, ha olyan valakikről volt szó, akik az élcsapat elitjét alkották –, de arról is, hogy miért kellett volna a rendszernek éppen ezektől az alakoktól tartani, amikor a Szűrös Mátyás-félék nemhogy belső (párt)ellenzék, különösen meg másként gondolkodók nem voltak, de kora hajnaltól késő éjszakáig Kádár alfelét nyalták. Ezért is vélem iszonyatosan nevetségesenek, amikor egynémely Fidesz-szimpatizánsok az ez idő tájt a kormánypárt asztaláról lehulló morzsákat szedegető Pozsgay–Szűrös duót sztárolják, esetleg szőnek a dicsőségesnek aligha nevezhető múltjuk köré mindenféle hazug és hamis legendát. Teszik ezt egyébként azok, akik egy óvodást is bármikor képesek lekommunistázni, ha az esetleg az ellenkező oldalon áll.