Hírek

2011.12.06. 05:13

A (fideszes) piszkos 12

Meg kell védenem az Azori-szigeteken járt megyei közgyűlési elnököket a rosszindulatú és demagóg támadásoktól. Ugyan, ne sajnáljunk már pár felhőtlen, de még így is kemény, fárasztó munkával töltött napot azoktól a kormánypárti politikusoktól, akik csakis értünk robotolnak, akik az IMF-fel, az államadóssággal, meg az isten se tudja, még ki mindenkivel szemben vívott háborúk helyi ütközeteit irányítják, és akiknek milliárdos adósságok nyomják a vállát.

Stanga István

Szép kis belpolitikai botrány kerekedett abból a november végi, egzotikus utazásból, amelyen 12 fideszes megyei közgyűlési elnök (egyebek mellett a 16 milliárdos adóssággal birkózó Pest, a 10 milliárdos „sarat” felhalmozó Borsod, valamint a 12 milliárddal tartozó Somogy első embere) vett részt, és amelynek során a „forradalmi” kormánypárt politikusai az Atlanti-óceán közepén található, portugál autonóm körzetnek számító, ám a luzitánoktól mintegy másfél ezer kilométerre fekvő Azori-szigeteket keresték fel, hogy az Európai Régiók Gyűlésén a „Páneurópai Roma Stratégia” elfogadásáról döntsenek. Mint mondtam, a pár napos üdül..., pardon..., szóval a néhány napos szakmai konferencia idehaza mind a politika berkeiben, mind pedig a nyilvánosságot képviselő (és a szaftos sztorik iránt különös érdeklődést mutató) médiánál alaposan kiverte a biztosítékot. A Jobbik például tételes elszámolást követel, a szocialista párt felháborítónak és otrombának tartja a történteket, míg az LMP-nél úgy gondolják, ez ez eset mindennél jobban bizonyítja, hogy a Fidesz politikusai az ilyen-olyan luxusra egyáltalán nem sajnálják a pénzt. Az ugyancsak megszólaló Lázár János úgy fogalmazott, az eset nem „a kellemes ügyek dossziéját” gyarapítja, noha itt korántsem jogi, mint inkább etikai kérdésről van szó. Ennél sokkalta keményebb volt a sajtó, amely elsősorban azt feszegette, vajon nem súlyos pofátlanság-e akkor a köz pénzén utazgatni, amikor egy-egy nyakig eladósodott megye iskoláiban a diákok kénytelenek olykor napokig fűtetlen osztálytermekben fagyoskodni.

Nos, kérem szépen, akár tetszik, akár nem, meg kell védenem a fideszes „piszkos tizenkettőt” mind az ő, mind pedig az én kollégáimtól, itt ugyanis nincs másról szó, mint irigységről, rosszindulatról, no, meg természetesen tömény demagógiáról. Először is: nehogy sajnáljunk már pár felhőtlen, de még így is borzasztóan kemény és fárasztó munkával töltött napot azoktól a kormánypárti politikusoktól, akik egész évben érettünk robotolnak, akik az IMF-fel, az államadóssággal, meg az isten se tudja, még ki mindenkivel szemben vívott háborúk helyi ütközeteit irányítják, és akiknek – igaz, már csak néhány napig – milliárdos adósságok nyomják a vállát. És amúgy is, itt nem akármiről volt szó, hanem a Páneurópai Roma Stratégiáról, amiért az ember – ahogyan az egyik megyei elnök megfogalmazta – akár a világ végére is hajlandó elutazni. Amely igazán dícséretes önfeláldozás, legyen az a „világvége” az Azori-szigetek vagy a semmivel sem kevésbé rideg és kietlen Miami. Ami meg a nagykabátban, sálban, sapkában az „oskolában” betűvetést tanuló gyerekeket illeti..., nos, szerintem igazán fölösleges azt a fagyoskodási históriát annyira felfújni. Különösen, mert a mai, eltunyult, elpuhult fiataloknak egyáltalán nem árt egy keveset edződni. No, és hogy a slusszpoénról se feledkezzünk el..., tegnap késő este kiderült, hogy a 12 elnök az utazás költségeit a Lázár Jánossal való találkozó eredményeként az érintett megyékben található gyermekvédelmi intézmények számlájára befizeti. Na, ehhez mit szólnak? Ezek után merje valaki azt mondani, hogy az önkormányzatainkat nem gáláns úriemberek hada vezeti.   

Ezek is érdekelhetik