Hírek

2011.11.16. 18:25

Nyomasztó az adósságállomány, túl sokat akartak az önkormányzatok

A kockázatok napról napra egyértelműbbé válnak, az önkormányzatok feladatellátása döntő mértékben a bankoktól, a hitelezőktől függ.

mti

Jelentősen nőtt a középszintű önkormányzatok, vagyis a megyék, megyei jogú városok valamint Budapest adóssága az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2007-2010-es időszakra vonatkozó vizsgálatai szerint - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A számvevőszék vezetőjének tájékoztatása szerint az európai uniós források felhasználására a 2007-ben indult Új Magyarország Terv előtt és a terv elindítását követően sem tették meg a szükséges intézkedéseket állami, illetve önkormányzati szinten. Annak, hogy a makroadatokban a költségvetési hiány adatait 2010-ben váratlanul korrigálni kellett, a 2009-ben, az akkori kormány által elkövetett tervezési hiba az oka. Nem vették figyelembe, hogy az önkormányzatok sok saját, a 2007-2009-es időszakban felvett hitelekből származó forrást vonnak be az uniós társfinanszírozású beruházásaikra - mondta el Domokos László.



A 19 megyére, a 23 megyei jogú városra és Budapestre kiterjedő vizsgálattal kapcsolatban az elnök kiemelte, hogy az önkormányzatok esetében a középszint az, amellyel ha gond van, az az ország egészére hat.

A helyi önkormányzatok adósságállománya a vizsgált négyéves időszakban 757 milliárd forintról 1247 milliárd forintra nőtt. Dankó Géza ellenőrzésvezető ehhez azt tette hozzá, hogy a tartozás 75 százalékát 2007-2008-ban halmozták fel az önkormányzatok, az adósság 80 százaléka devizaalapú.
"A kockázatok napról napra egyértelműbbé válnak, az önkormányzatok feladatellátása döntő mértékben a bankoktól, a hitelezőktől függ" - tette hozzá Domokos László. A középszintű önkormányzatok többsége, a megyei jogú városoknak majdnem a fele működési egyenleghiánnyal küszködik.

Komoly, elsősorban egészségügyi beruházások csak a 2007-2009 közötti kötvénykibocsátásokból indultak. A felvett hitelek miatt 2009-ig még jobb pénzügyi helyzetbe kerültek a középszintű önkormányzatok, mint korábban voltak. Domokos László úgy fogalmazott: "A pénzügyi szektor - a közszférára jellemző lassú megtérülést figyelembe véve - támogatta ezt, csak az nem vett fel hitelt, aki nem akart."
   
A 20 vagy akár 25 évre, 3-5 éves türelmi idővel felvett hiteleket 2010-11-ben kezdték felhasználni az önkormányzatok. Ez az állami költségvetés hiányára is jelentős befolyással van. Domokos László hangsúlyozta, hogy az alapfeladatokat ellátó rendszernek pénzügyi stabilitásra van szüksége. Ennek érdekében "muszáj új szabályozási környezetet teremteni" - mondta, hozzátéve, hogy sem az állam, sem az önkormányzatok nem adósodhatnak el tovább.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!