Halálbüntetés (pro és kontra)

„Az Európai Unió elkötelezett a halálbüntetés felszámolása mellett, aminek nincs helye a modern világban” – egyebek mellett erről beszélt Catherine Ashton, az Európai Bizottság alelnöke a halálbüntetés elleni küzdelem harc világnapján. Nos, mint tudott, az EU emberi jogi politikájának egyik fontos célkitűzése a legsúlyosabb büntetési forma mielőbbi felszámolása szerte a világban, kiindulva abból, hogy ez az embertelen eljárás – a hiedelmekkel ellentétben – nem rettent el az erőszakos bűntettek elkövetésétől, viszont nem ad lehetőséget a téves bírói ítélet jóvátételére, lévén a kivégzetteket már nem igazán lehet feltámasztani. E témát korántsem véletlenül hoztam fel, hiszen túl azon, hogy van egy politikai erő, nevezetesen a Jobbik, ami nemcsak követeli, de a programjában is szerepelteti a halálbüntetés újbóli „meghonosítását”, a kérdésről szóló polémia kis hazánkban is időről időre fellángol, különösen egy-egy súlyos, élet elleni bűncselekmény elkövetése után. Hogy ezek a beszélgetések megehetősen parttalanok, azon magam nem csodálkozom, ugyanis a halálbüntetés igazságos avagy igazságtalan volta az egyik legvitatottabb jogi, etikai, társadalmi kérdés, amelyről nem csupán az egyének, de az egyes államok is teljesen másként vélekednek. Általánosságban elmondható, hogy a demokráciák döntő többségében, így itthon is, tilos a halálbüntetés (sok helyen maga az alkotmány rendelkezik erről), kivételt talán csak az USA, Japán és Oroszország jelent, jóllehet ez utóbbiban gyakorlatilag már nem hoznak effajta ítéletet. A másik végletet az afrikai, az ázsiai, a közel-keleti, illetve a karibi térség országai jelentik, amelyek zömében még manapság is végeznek ki embereket..., különösen ami például Kínát, Iránt, Szaúd-Arábiát avagy Pakisztánt illeti.

Gondolom, nem árulok el nagyon nagy titkot, ha elmondom, hogy magam a halálbüntetés ellenzői közé tartozom, bár sokszor nem csupán értem, de meg is értem az enyémtől teljesen eltérő álláspontot képviselők érveit. Ők ugyanis nem kizárólag azt hangoztatják, hogy a legsúlyosabb büntetésnek – statisztikák ide vagy oda – komoly elrettentő hatása van, valamint hogy az életfogytig tartó elzárás (ami az esetek többségében nem jelent halálig tartó raboskodást) igen költséges, de azt is, hogy a halálbüntetés eltörlése olyan látszatot kelt, mintha a társadalom a gyilkosok életét többre tartaná az áldozatokénál. Emellett – teszik hozzá –, azok az elítéltek, akiknek már semmiféle veszítenivalójuk sincsen, különösen veszélyesek a rabtársaikra és az őrökre, egy esetleges szökés esetén pedig mindenkire. Mondom, ha tisztában is vagyok ezekkel a szempontokkal, az ellenérveket lényegesen nyomósabbaknak érzem. Nem utolsó sorban amiatt, mert noha hivatkozni boldog és boldogtalan hivatkozik a halálbüntetés elrettentő voltára, egzakt módon ezt az állítást soha, sehol és senkinek sem sikerült bizonyítania (az ellenkezőjét már annál inkább), amiként azt a kijelentést is meglehetősen nehéz cáfolni, hogy tudniillik, a kivégzéssel örökre elveszítjük a korrekció lehetőségét, vagyis azt, hogy az ártatlanul elítélteknek valaha is igazságot szolgáltathassunk. No, de bármint is van, annyi biztos, hogy ezen a blogon nem utoljára váltottunk szót e sokakat foglalkoztató kérdésről. Amiként az is tény, hogy egymás meggyőzésére nincs sok esély.