Nemzeti Dagályosság

Most, hogy a kormányzó pártok elfogadták hazánk új alaptörvényét (amit nagyon-nagyon sokan a Fidesz, pontosabban Orbán Viktor alkotmányának tartanak), illetve, hogy kiderült, annak preambuluma, a népnyelvben csak „Nemzeti Kínvallás”-ként emlegetett „Nemzeti Hitvallás” kötelező jelleggel  kikerül majd a közintézmények falaira, nem árt, ha egy kicsit közelebbről is szemügyre vesszük ezt a bevezető részt, amely mind a méretét, mind a furcsa gondolatiságát tekintve egyedülálló a hasonló szövegek között. Ám hogy legyen valamiféle összehasonlítási alapunk is, indulásként vizsgáljuk meg talán az Amerikai Egyesült Államok 1787. szeptember 17-i keltezésű, 1789-ben életbe lépett alkotmányának alig több mint félszáz (!) szóból álló preambulumát, amely a megszövegezése óta ugyanabban a formában áll fenn, és ami így hangzik: „We the People of the United States, in Order to form a more perfect Union, establish Justice, insure domestic Tranquility, povide for the common defence, promote the general Welfare, and secure the Blessings of Liberty to ourselves and our Posterity, do ordain and establish this Constitution for the United States of America.” Vagyis: „Mi, az Egyesült Államok népe, attól vezetve, hogy tökéletesebbé tegyük az Uniót, megvalósítsuk az igazságosságot, biztosítsuk a belsô nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, előmozdítsuk a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára, meghagyjuk és bevezetjük az Amerikai Egyesült Államok jelen alkotmányát.” Nos, miután elég faramuci lenne, ha egyetlen mondatról egy regényt írnék, maradjunk annyiban, hogy e szöveg már-már tökéletes, hiszen miközben emelkedett és ünnepélyes, aközben tömör és végtelenül egyszerű, a jövőről szól, és mindazon célokat megfogalmazza (az államok közötti jobb együttműködés előmozdítása, a támadások elleni védekezés, a béke, a szabadság és az igazság biztosítása, valamint a nép jólétének a megteremtése), amelyek miatt egy alkotmány születik. 

No, már most, ha azt mondom, hogy a Nemzeti Hitvallás az előbb említett erényeknek igencsak híján van, még nem igazán mondtam semmit, lévén a Brüsszel és Strasbourg között közlekedő vonaton – közelebbről a Szájer József európai parlamenti képviselő iPadjén – (is) összeütött preambulum nemcsak irgalmatlanul terjedelmes (a maga több mint négyszáz szavával nagy valószínűséggel a kontinens leghosszabb alkotmány-bevezetője), de szükségtelenül dagályos is. Arról nem beszélve, hogy a finoman szólva is bő lére engedett „előhangnak” csak a kisebbik része foglalkozik a jövővel, a nagyobb hányada ilyen-olyan történelmi események felsorolása, vagyis egyfajta múltba fordulás. És bár jómagam nem mennék olyan messzire a Nemzeti Hitvallás bírálatában, mint tette azt egyebek mellett a német Die Tageszeitung, amely „klerikál-nacionalista harci szöveg”-nek aposztrofálta azt, tény, hogy a Fidesz alkotmányozói által bizonyára rendkívül szépnek,  ünnepinek és tartalmasnak gondolt „felütés” számos, finoman fogalmazva is erősen megkérdőjelezhető elemet tartalmaz. És itt nem csupán a sokak által hiányolt világnézeti, valamint értéksemlegességről van szó (e körben szoktak utalni az olyan kitételekre, mint hogy „elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”), hanem a hol közhelyes, hol pedig nem igazán értelmezhető kijelentésekre (lásd a „büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira” mondatot és az „egyedülálló nyelvünk”-ről szóló állítást), hogy a „hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk”-féle, sokat és sokak által vitatott megállapításokat már ne is említsük. Na, egyszóval ebbe a preambulumba nagy kár volt bármennyi energiát is beleölni. Annál is inkább, mert ha valamire, akkor jelen esetre kiváltképpen érvényes az a bölcsesség, miszerint a kevesebb jóval több lett volna.