Fidesz-ököl vasököl...

Noha a felületes szemlélők bizonyára úgy gondolják, irigyelniük kell azt az országot, ahol is az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a főváros repülőterét az elkövetkező időben a hatalom által javasolt „Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér”-nek, vagy a tárcaközi földrajzinév-bizottság által támogatott „Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy”-nek hívják-e, az igazság az, hogy ebben a lehangoló névadási históriában szinte minden benne van, ami a jelen Magyarországát, az Orbán-kormány nem ritkán ámokfutásszerű tevékenységét jellemzi. A történet ugye, arról szól, hogy a tavaly áprilisi fülkeforradalom napjainkra elérte Ferihegyet is, már amennyiben a kabinet nem is oly régen úgy határozott, a repülőtér – ha törik, ha szakad – felveszi híres muzsikusunk Liszt Ferenc nevét, amely döntés már csak azért is helyeselhetőnek látszott, mivel idén ünnepeljük a mester születésének 200. évfordulóját. Na, annak rendje és módja szerint át is küldték a javaslatot a tárcaközi földrajzinév-bizottsághoz, csak éppen azt felejtették el megüzenni, hogy ezúttal nem a véleményük, hanem az „igen” szavazatuk kell. Mindez utóbb igen súlyos hiábának bizonyult, lévén a bizottság 20:1 arányban lesöpörte az asztalról a kormány elképzelését, mondván, abban a változatban egymás mellett torlódnak a tulajdonnevek (Budapest, Liszt Ferenc), továbbá, mert úgy vélték, valamilyen formában mégiscsak illene megőrizni az egyébként védett „Ferihegy” földrajzi nevet. Az „okoskodásért” azonban nagyon nagy árat kellett fizetniük: nem elég, hogy egy most megjelent rendelet szerint a jövőben a kormány dönt majd a földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik, de a „renitensek” egyikének-másikának nemcsak a bizottsági tagságába került a fölösleges „okvetetlenkedés”, hanem a minisztériumi állásába is, bár a két dolognak – legalábbis elvben – az ég világon semmi köze egymáshoz. 

No, már most, az eset túlságosan sok szót nem érdemelne – elvégre nem ritka, hogy a hatalom leszámol valakivel –, ha abban nem lenne fellelhető az az ostoba és értelmetlen arrogancia, no, meg persze, az az érthetetlen és indokolhatatlan szűklátókörűség, ami a második Orbán-kormány eddigi politikáját annyira jellemzi. Hogy egészen őszinte legyek, számomra már a Vidékfejlesztési Minisztérium azon véleménye is végtelenül ellenszenves volt, miszerint a 25 tagot számláló földrajzinév-bizottság 17 minisztériumi delegáltjától „igazán elvárható lett volna, hogy támogassák a kormányzat kinyilvánított és egyértelmű kérését”, ám hogy az ellenszegülést (amit az érintettek ráadásul jóhiszeműen, a rájuk bízott feladatokat komolyan véve követtek el) a vérig sértett és a hülyeségig hiú tárcák ne csak a bizottsági munka ellehetetlenítésével, de többek elbocsátásával torolják meg..., nos, ez elképesztő és felháborító. És hogy miért is beszéltem fentebb Orbánék ostoba és értelmetlen arroganciájáról? Nos, többek között azért, mert az a hatalom, amely egy ilyen pitiáner ügyből is presztízskérdést csinál, amely már-már háborúnak tekint egy nyomorult névadási ügyet is, és amely úgy sújt le néhány szerencsétlen térképészre, nyelvészre, meg tudja az isten, még ki mindenkire, mint annak idején Rákosi és társai a sötétben bújkáló  osztályellenségre, sem okosnak, sem előrelátónak nem nevezhető. Hiszen ha okos lenne, legalább a jelentéktelen kérdésekben engedne – így akkor se vádolhatnák diktatórikus hajlamokkal, ha a valóban fontos döntéseknél semmiféle engedményt sem tenne –, ha pedig még előrelátó is, pontosan tudná, milyen következményekkel jár, ha valaki a világon mindenütt csak ellenségeket lát, s mindenkiből ellenséget is csinál. Ám a Fidesz ezzel még nem foglalkozik. Egyelőre örül, hogy sikerrel megvívta az „ellenforradalmi névadókkal” szembeni csatát. És igaza is van. Komoly küzdelem volt.