Hírek

2011.01.20. 05:50

Orbán a strasbourgi szorítóban

Mivel a sajtó szabadsága az Európai Unió egyik legfontosabb alapértéke (mondhatni: „szent tehene”), ezért igen súlyos hiba abban reménykedni, hogy a médiatörvényt bírálók idővel belefáradnak majd a küzdelembe, s feladják a harcot. Más kérdés, hogy ezt a „fülkeforradalomtól” még mindig mámoros Fidesz egyelőre nem igazán hajlandó belátni.

Stanga István

Bár Orbán Viktor az Európai Parlament tegnapi strasbourgi plenáris ülését megelőzően azt nyilatkozta az egyik hazai hírportálnak, hogy nem számít  különösebben kemény menetre, ehhez képest az elvben az új uniós elnök programjáról szóló vita folyamán elég alaposan megizzasztották a magyar miniszterelnököt. És itt nem elsősorban arra gondolok, hogy a kormányfőt néhány EP-képviselő leragasztott szájjal és „censored” feliratú újságokkal fogadta (amely performance-t Orbán egy viccel próbálta elütni, mondván, így legalább teljesen otthon érzi magát), hanem azokra a felszólalásokra, amelyek mind-mind a médiatörvényt támadták, és amelyek annak dacára is igen súlyosak voltak, hogy Orbán a magyar elnökségi programot vázoló beszédében is leszögezte (állítólag erre az ülés előtt a frakcióvezetőknek is ígéretet tett), hogy ha kell, megváltoztatják a vitatott jogszabályt, mivel ez „nekünk nem szkanderkérdés, nem hiúsági kérdés”. Nos, hogy mindezt mennyire hitték el az ülésteremben lévők, nem tudhatom, annyi azonban, bizonyos, hogy még Joseph Daul, a Fideszt is a tagjai közé soroló Néppárt frakcióvezetője sem állt ki teljes mellszélességgel Orbánék mellett, hiszen azt mondta, reméli, hogy „tiszteletben tartják majd az európai törvények szellemét”, és a médiával kapcsolatos szabályozás hibáit kijavítják. Ennél jóval markánsabb véleményt fogalmazott meg a szocialista Martin Schulz, aki nemcsak arról beszélt, hogy a győzelmet olykor nehezebb feldolgozni, mint a vereséget, s hogy a demokráciákban a média ellenőrzi a hatalmat, nem megfordítva, mint a magyar médiatörvényben, de azt is kijelentette, hogy ezt a nem európai jogszabályt szerinte a lehető leghamarabb vissza kellene vonni.

A liberális Guy Verhofstadt úgy vélte, kedvencének, Márai Sándor írónak a művei nem jöhettek volna létre a jelenlegi magyar médiatörvény alatt, amely jogszabály lényegében elefánt a porcelánboltban, míg Daniel Cohn-Bendit a zöldektől azt mondta a magyar kormányfőnek, hogy – idézem – „ma, Orbán úr, azon az úton van, hogy Chavez legyen Önből, aki nem érti a demokrácia lényegét”. Hogy Orbán a kritikákra adott viszontválaszában  miért kerülte a konkrétumokat, arról lövésem sincs, magam mindenesetre furának tartom, hogy a felvetett gondokat olyan megjegyzésekkel intézte el, miszerint „Magyarországon a jogállam újjáépítése folyik”, hogy „sok EP-képviselőt rútul rászedtek”, hogy „csak azért, mert diktatúrában éltünk nem kell megkérdőjelezni a magyar nép demokratikus elkötelezetségét”, illetve hogy a magyar nép megsértése, ha diktatúrával vádolják. Furának, mondom, lévén effajta vádak egyáltalán nem hangzottak el (Martin Schulz meg is jegyezte, hogy egy törvény kritikája soha nem egy nép kritikája), miből következően sokakban támadhatott olyasfajta érzés, hogy Orbán – érvek híján – mellébeszélni, „terelni” próbál. Ami – mondjon bárki bármit – példátlanul rossz megoldás. És nem kizárólag amiatt, mert így az egész EU-elnökség a médiatörvényről szól majd, vagy mert hiába is erősködünk (pontosabban: erőlködünk) az unióban nincs kétharmadunk, hanem mert a sajtó szabadsága az EU egyik legfontosabb alapértéke, amolyan „szent tehene”, ezért aztán kifejezetten súlyos hiba abban reménykedni, hogy a  jogszabályt bírálók idővel belefáradnak majd a küzdelembe, és feladják a harcot. Más kérdés, hogy ezt a „fülkeforradalomtól” még mindig mámoros kormánypárt elég nehezen hajlandó belátni. Pedig nem nagyon van egyéb megoldás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!