2010.10.18. 15:59
A lakosság többsége szerint a MAL Zrt. a felelős
A magyar társadalom túlnyomó többsége számára nem kétséges, hogy a Veszprém megyei vörösiszap katasztrófáért a gyárat működtető Magyar Alumínium Zrt. a felelős – áll a Századvég kutatóintézet felmérésében. A megkérdezettek csupán 4 százalékuk vélekedett úgy, hogy természeti katasztrófáról van szó. Ugyancsak a vegyipari cég felelősségére utalhat közvetve az is, miszerint a válaszolók 76 százaléka szerint a bajba jutottak kártalanítása a cég feladata.
A Századvég október közepén mintegy 800 főt kérdezett a balesetről. A válaszadók 7 százaléka úgy látja, a katasztrófa érintettjeinek kártalanítása nem a vállalat, hanem az állam feladata, s csupán egy százalékuk nyilatkozott úgy, hogy adományokból kell enyhíteni a tragédia elszenvedőinek okozott károkat.
A kormány által eddig megtett lépések összhangban állnak az emberek elvárásaival, hiszen nincs olyan lépés, amellyel a társadalom legalább négyötöde nem értene egyet. Sőt, majd minden kérdezett egyet ért a kármentő alap megnyitásával (97 százalék egyetért), és szintén nagyon magas az érintett településeket védő új gát megépítésének támogatottsága (92 százalék).
Többségében egyetértenek azzal az intézkedéssel is, amely a vállalatot és a tulajdonosait vagyonzár alá helyezte (85 százalék). A kérdezettek döntő többsége azt is elfogadhatónak tartja, hogy a kormány állami felügyelet alá vonta a Magyar Aluminium Zrt-t a katasztrófa elhárítás és a kártalanítás idejére.