Hírek

2010.08.20. 05:45

(Szent) István, a modern

Az ugyan kétségtelenül igaz, hogy Szent István mindig szem előtt tartotta a múlt értékeinek megőrzését, a hagyományok tiszteletét (lásd: „a fiak kövessék az elődöket”), ugyanakkor azonban feltétel nélküli híve volt azon modernizációnak, amely nélkül a magyarság fennmaradni sem nagyon tudott volna, nemhogy Európa egyik erős és meghatározó nemzetévé válni.

Stanga István

Bár tavaly ilyenkor többen zokon vették, hogy azt írtam, Magyarországon augusztus 20-a táján rendszerint minden korábbi csúcsot megdönt az egy főre jutó „szentistvánozás”, szerintem nem ezen a megjegyzésen kellene felháborodni (ami egyébként sem több puszta ténymegállapításnál), mint inkább a kis hazánkat az ünnepen siserehad módjára elárasztó szónokok azon beszédein, amelyek – ilyen vagy olyan politikai (hátsó) szándékoktól vezérelve – nagyon is durván meghamisítják első királyunk munkásságát. Igen, azt mondom, meghamisítják, mert noha tényszerűen többnyire igaz, amit államalapítónk több mint négy évtizedet felölelő uralkodói pályájáról elmondanak, a sokrétű és szerteágazó tevékenység kizárólag egyik vagy másik szeletének a kiemelése (netán túlhangsúlyozása) aligha segítheti az életmű reális megítélését. Mert ki is volt István...? Egy erőskezű, kemény (hadd ne mondjam: kíméletlen) uralkodó, aki tűzzel-vassal keresztülvitte az akaratát? Vagy a nyugati kereszténység iránt mindhalálig elkötelezett államférfi? Esetleg egy kiváló diplomata, aki a német  orientáció mellett a keleti szövetségek (Bizánc) megkötését sem hanyagolta el? Avagy azt a királyt és apát kell látnunk benne, aki Imre herceget nemcsak a katolikus hit megőrzésére és az egyházi rend becsben tartására, hanem a türelmes politizálás fontosságára is intette? És akit éppen olyan jogosan tarthatunk az ellenségeivel kíméletlenül leszámoló hadvezérnek, mint a vendégek és a jövevények (vagyis az országba betelepülő idegenek) befogadásával és gyámolításával is törődő férfiúnak. Ám mivel államalapítónk ez mind-mind egyszerre volt, hitem szerint akkor járunk el a leghelyesebben, ha nem a király egyik avagy másik arcát, hanem országépítő munkájának egészét, még inkább pedig életműve szellemiségét igyekszünk bemutatni.

És magam épp itt látom a Szent István-i örökség követésével kapcsolatos legnagyobb problémát, hiszen nem kevesen vannak, akik első királyunkra mutogatva akarnak idejétmúlt, avítt eszméket az országra erőltetni, talán bele se gondolva, hogy ez pontosan az ellenkezője mindannak, amit Géza fejedelem és Sarolt(a) fia egy életen át olyan kitartóan és következetesen képviselt. Mert az ugyan kétségtelenül igaz, hogy István mindig szem előtt tartotta a múlt értékeinek megőrzését, a hagyományok tiszteletét (a fiak kövessék az elődöket), ám feltétel nélküli híve volt azon modernizációnak, amely nélkül a magyarság fennmaradni se nagyon tudott volna, nemhogy Európa egyik erős és meghatározó nemzetévé válni. Hiszen Koppány és Vajk-István küzdelmében nem csupán, sőt, nem elsősorban a pogányság és a nyugati kereszténység összecsapását, mint inkább egy régi és egy új világ harcát kell látni, amiben (talán törvényszerűen, talán a szerencsének köszönhetően) azok kerekedtek fölül, akik egy egységes, erős, modern, a kor fejlett Európájához csatlakozó birodalomról álmodtak, nem pedig egy anakronisztikus országról, amelyet csakis a hajdani dicsőségek éltetnek, s amely főképpen a múltba révedésben jeleskedik. Ezért hát, azt gondolom, hogy akik Szent István nevét emlegetve próbálkoznak meg letűnt világok visszahozatalával, pontosan az ellenkezőjét teszik annak, amit az általuk meghivatkozott király uralkodásának egész ideje alatt képviselt. Csakhát erről se ünnepen, se máskor nem divat beszélni. Pedig nagyon is kellene.   

Ezek is érdekelhetik