Hírek

2010.08.17. 05:38

A magyar Helter-Skelter

Igen erős a gyanúm, hogy a cigánygyilkosságok gyanúsítottjai súlyosan személyiségzavaros emberek, virtigli pszichopaták, ugyanis egészséges lelkületű valakik – túl azon, hogy nem lőnek sörétes puskával óvodás gyermekre – képesek belátni, hogy egy etnikai eredetű polgárháború milyen következményekkel járhat.

Stanga István

Fogalmam sincsen, mond-e Önök közül valakinek valamit a Manson-banda neve, magam mindenesetre igen sokat olvastam arról a hippipünkösdista csapatról, amelyet egy Charles Manson nevű, önmagát hol Jézus Krisztus, hol meg a Sátán megtestesülésének gondoló figura vezetett, és amelynek néhány tagja a ''60-as évek vége felé olyan gyilkosságok sorát követte el, amelyek valósággal sokkolták az Egyesült Államok lakóit. A huszonéves lányokból és fiúkból álló – egy Los Angeleshez közeli, elhagyatott ranchen élő – halálbrigád legelső áldozata egy Gary Hinman nevű férfi volt, akivel 1969. július 25-én végeztek, ennél azonban lényegesen nagyobb port vert fel egy házaspár, Rosemary és Leno LaBianca meggyilkolása, akiket egy bajonettel szurkáltak agyon, majd a vérükkel a falra és a hűtőszekrényre pingálták a „Rise”, illetve a „Death to pigs” szavakat („Felkelés” és „Halál a disznókra”), nem különben a „Helter-Skelter” feliratot, ami – ahogy egy Beatles-nótából is tudjuk – egy játszótéri csúszda neve, de ez esetben a „zűrzavar”-t jelenti. Ám a banda tagjai örök hírnévre azzal a mészárlással tettek szert, amelynek során öt közismert hollywoodi embert gyilkoltak le, köztük Roman Polański lengyel származású filmrendező szintén világhírű feleségét, az akkoriban már nyolc és fél (!) hónapos terhes, mindössze 26 éves Sharon Tate színésznőt, akinek vérével a „pig” (disznó) szót írták fel  a bejárati ajtóra. E véres szövegek később igen nagy jelentőséget kaptak, hiszen amikor a rendőrök – már a tettesek elfogása után – a gyilkosságok motivációját keresték, kiderült: Mansonék azt remélték, hogy a bűntetteik nem csupán félelemmel töltik el a társadalmat, de egyfajta faji háborút is kirobbantanak (a gyanút több ízben is megpróbálták feketékre terelni), és így kitör az általános zűrzavar (lásd: Helter-Skelter), amely nyomán aztán egy új világ születik.  

E több mint négy évtizeddel ezelőtti sztori persze, nem véletlenül jutott az eszembe, hanem azon sajtótájékoztató kapcsán, amit a rendőrség tartott a cigánygyilkosságok ügyében folytatott nyomozás lezárása apropóján, és amelyen szóba kerültek a hat roma – köztük egy ötéves gyermek – életét követelő támadássorozat indítékai is. Kiderült ugyanis, hogy a feltételezett tetteseket nem csupán valamiféle bosszúvágy vezérelte (jóllehet, magam nem igazán értem, vajon mit lehet megtorolni egy fiúcskán), de abban is bíztak, hogy cselekményeik – elsősorban a cigányság körében – félelmet, pánikot, zűrzavart váltanak ki, avagy egy polgárháborúba torkolló etnikai konfliktushoz vezetnek. A motivációnak természetesen nem elsősorban a majdani vád szempontjából van jelentősége (hiszen a sok ember életét veszélyeztetve, részben 14 év alattiak sérelmére, előre kitervelten, több  emberen elkövetett emberölésért – feltéve, hogy az ügyészség is osztja a rendőrség álláspontját – az aljas indok megállapítása nélkül is életfogytot lehet kapni), hanem a gyanúsítottak elmeállapotának megítélését illetően is. És most nem arra utalok, hogy a „négyek” egytől egyig elmebetegek (az elmeorvos szakértő amúgy is alaposan megvizsgálta mindegyiküket), ám abban teljesen biztos vagyok, hogy itt súlyosan személyiségzavaros emberekről, amolyan virtigli pszichopatákról van szó, ugyanis egészséges lelkületű emberek (túl azon, hogy nem végeznek ki óvodás gyereket, és nem lőnek arcon sörétes puskával egy 13 éves lánykát) képesek belátni, milyen következményekkel járhat egy etnikai eredetű polgárháború. Igaz, erre a K. testvéreknek, P. Zsoltnak és Cs. Istvánnak is lesz módja, akik – már amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket – életük hátralévő részét éppen úgy a rácsok mögött tölthetik, mint a már több mint négy évtizede raboskodó Mansonék (közülük Susan Atkins nem is olyan régen halt meg agydaganatban egy kaliforniai börtönben), akiknek szabadlábra helyezési kérelmeit a hatóságok jószerivel gondolkodás nélkül utasítják el.   

Ezek is érdekelhetik