Hírek

2010.06.03. 07:12

Szeret vadászni? Fontos információk!

Apróvad-állomány szempontjából Jász-Nagykun-Szolnok megye vadászterületei továbbra is országosan kiemelkedőnek számítanak. Dacára annak, hogy az utóbbi időben mezei nyúlból és fácánból évről-évre kevesebb él ezen a vidéken - tájékoztatta az MTI-t Zsiros Tibor, a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati-halászati osztályának vezetője.

MTI Eco

A megye 68 vadászatra jogosult szervezetétől beérkezett vadgazdálkodási jelenések nemrégiben elkészült összesítéséből kiolvasható, hogy tavaly tovább nőtt az őz- és vaddisznó-, míg csökkent az apróvad-állomány a félmillió hektárt megközelítő teljes vadászterületen.
A legfőbb vadfaja továbbra is az őz, melynek egyedszáma évek óta folyamatos emelkedést mutat. Ezen belül is a tarvad - őzsuta, őzgida - állományának emelkedése a jellemző.

A megyében az előírások alapján még fenntartható 24 ezer darabos egyedszámmal szemben már 27 ezerre tehető az őzpopuláció, amely a szántóföldi növénykultúrákban és az erdészetekben is jelentős károkkal fenyegethet. Ezért a vadászati hatóság által jóváhagyott éves tervekhez képest 2010-ben 10 százalékkal több őz kilövésére kötelezte a hivatal a vadászatra jogosultakat.

A trófeák minőségét tekintve Jász-Nagykun-Szolnok megye az országos élmezőnyhöz sorolható. Évente mintegy 2000 darab trófea bírálatát végzik el, melynek átlagosan egyötöde érdemli ki az érmes minősítést.

Az idei szezon - az őzbak kilövése április 15. és szeptember 30. között engedélyezett. A június 1-ig bemutatott 1100 trófea 10 százalékkal több az előző év hasonló időszakához képest. Ráadásul a közel 30 százalékos érmes arány is reményt keltő - vélekedett Zsiros Tibor, aki azonban emlékeztetett: utóbbi statisztikából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a szezon első néhány hete a külföldi vendégvadászok érkezésének ideje, ezért rendszerint ilyenkor ejtik el a legtöbb érmes őzbakot a megyében.

Ami az apróvadat illeti, a mezei nyúl és a fácán törzsállománya - a legfrissebb becslések szerint 72 ezer, illetve 54 ezer darab - egyaránt megfogyatkozott az utóbbi években. Amíg mezei nyúl a kilövések száma kissé emelkedik, addig 2007. és 2009. között 11 ezerről 6100 darabra esett vissza az élve befogott állatok száma.

Fácánból pedig éppen a puskavégre került darabszám zuhant jelentősen: négy esztendő alatt évi 70 ezerről 48.500-ra fogyatkozott.
Ennek ellenére Szolnok megye változatlanul apróvad-nagyhatalomnak számít Magyarországon - hangsúlyozta Zsiros Tibor.
Meglepő viszont, hogy rohamosan terjeszkedik a vaddisznóállomány a Közép-Tisza vidékén, ahol korábban e fajból csak elvétve került a terítékre. Egy évtizede talán tucatnyi vaddisznót lőttek az Alföldnek ezen a részén, ám 2009-ben már 700 darabot ejtettek el a vadászok.
Mivel egyedszáma az ország más régióihoz képest még mindig viszonylag alacsony, egyes helyeken felbukkanása csak véletlenszerű, vadászata nehezen tervezhető, ezért kilövése nem hoz számottevő bevételt. Ám miután jelenléte szakmailag nem kívánatos, sőt, a megye apróvad állományának fenntartása szempontjából kifejezetten káros, ezért a hatóság ösztönzi minél több példány elejtését - közölte az osztályvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!