Hírek

2010.06.03. 14:05

Politikai elemzők: ne akarjon az MSZP 4 év múlva visszajönni

A Fidesz szupertöbbségével a rendszerváltás korának Magyarországán eddig egyedülálló képlet jött létre, miközben megalapozódtak a történelmileg már jól ismert domináns párti rendszer feltételei – olvasható a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzéséből.

Világgazdaság Online

Az elemzők szerint a kérdés az, hogy Magyarországon milyen fajta domináns rendszer jön majd létre. Olyan, mint 1867 után évtizedekig volt (amikor az ellenzék harminc évig nem jutott kormányra), vagy olyan, amikor – mint Nyugat-Európa legtöbb országában – a kormányon lévők két-három ciklust töltenek kormányon, miközben ellenzékük felnő a kormányzás kihívásához.
Az nyilvánvaló, hogy a négy évenkénti váltógazdálkodás és a harminc évenkénti egyaránt rossz.

A Fidesz nyilván nem négy évre, remélhetőleg nem is harmincra tervez. Az MSZP – a Méltányosság Politikaelemző Központ szerint – akkor jár el helyesen, ha négy év múlva még nem akar mindenáron visszajönni, azaz belátja: az ellenzékiség ereje éppen az önépítkezésben és egy újfajta kormányképesség megteremtésében áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!