Székely himnusz és egyebek

Nagyobb jóstehetség ugyan nem kellett a dologhoz, ám tény, hogy amikor a Story Televízió egyik műsorában meghallottam Desewffy Tibort, amint a Székely himnuszt „középszerű műdal”-nak titulálja, esküdni mertem volna arra, hogy e minősítés bizonyos körökben kiveri majd a biztosítékot, nem különben, hogy a 48 esztendős szociológus többek szemében minden lesz, csak éppen tisztességes ember nem. Nos, ez is történt. Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és EP-képviselője azonmód egy közleményben tiltakozott Desewffy idézett kijelentése ellen, arra szólítva fel „Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon rezsimjének közpénzes kitartottját és tanácsadóját”, hogy miután „a nagy nyilvánosság előtt gyalázta meg egy magyar nemzetrész himnuszát, amely egyébként a nem székely magyarok millióinak is fontos nemzeti összetartó szimbóluma, (...) kérjen bocsánatot a székelyektől és minden magyartól, és vonuljon vissza a közéletből, mert méltatlanná vált bármiféle véleményformálásra”. Szegedi mindezeken túl azt is javasolta, hogy a jövőben az állami, önkormányzati és iskolai ünnepségeken tegyék ajánlottá a Székely himnusz eléneklését is a kárpát medencei magyarság összetartozása jegyében. Nos, hogy miért kellene egy-egy ünnepségen a Himnusz és a Szózat mellett még az 1921-ben született – és évtizedeken keresztül tiltott – Székely himnuszt is elénekelni, az nem egészen világos (merthogy ilyen erővel még számos dal szerepelhetne az ajánlott művek listáján), azt ugyanakkor értem, pontosabban érteni vélem, hogy a Jobbik számára miért is volt fontos Desewffy megjegyzésére ennyire gyorsan és ennyire élesen reagálni.

Na, persze, nem arra gondolok, hogy az önmagát rendre radikális politikai erőként meghatározó pártnak a „műdal” fogalommal lenne baja, hiszen a Csanády György–Mihalik Kálmán kettős műve valóban ebbe a kategóriába tartozik, ami pedig a „középszerű” minősítést illeti..., nos, mindez nagyon bőven belefér a véleménynyilvánítás szabadságába (számomra legalábbis nem tűnik istentől elrugaszkodott dolognak, ha valaki egy-egy művészeti alkotással kapcsolatban – legyen az a Himnusz vagy bármely más „szent tehén” – negatív kritikát fogalmaz meg), arról már nem is beszélve, hogy esztétikai kérdéseket még csak véletlenül sem lenne szabad ilyen-olyan politikai szempontok alapján megítélni. De hogy akkor miért a jobbikosok fölhördülése? Nos, magam azt gondolom, hogy Vona Gáborék elsősorban az úgynevezett szimbolikus, a nemzeti érzelmekkel kapcsolatos ügyekkel igyekeznek majd „operálni” (a Székely himnuszos sztori például nagyon jól beleillik ebbe a koncepcióba), amely „fronton” nyilvánvalóan a Fideszt is megpróbálják megszorongatni. Hogy mindez jóval több feltételezésnél, azt nemcsak a pártnak a „trianoni nemzet emléknap”-ról szóló javaslata mutatta, de az a minapi demonstráció is, amelyet a kettős állampolgárság ügyében tartottak, és amelyen Gaudi Nagy Tamás országgyűlési képviselő megalkuvással vádolta az új kormányzópártot, mondván, a határokon túli magyarok számára megalázó, hogy feltételként írjuk elő a magyar nyelv ismeretét, amiként az is, hogy az állampolgárság nem automatikusan jár, hanem kérvényezni kell. Na, úgyhogy Vonáéknak kifejezetten jól jönnek az ilyen „megvédjük a Székely himnuszt”-féle történetek. Mert bár igazán sokat profitálni nem lehet belőlük, szereplésre, no, meg persze, a Jobbik-hívek érzelmeinek a felkorbácsolására kiválóan alkalmasak. És ez nem is olyan kevés.