Hírek

2009.12.15. 07:35

Nem volt tétje az MSZP kongresszusnak: gyurcsányi hagyományokkal való szakítás

Nem volt tétje a szocialisták kongresszusának, feladata azonban igen: például az, hogy szakítson a gyurcsányi hagyományokkal, de közben vállalja fel az elmúlt húsz év MSZP-s kormányainak örökségét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila.

InfoRádió

Az MSZP-n belüli korábbi konfliktusokat minden bizonnyal felfüggesztik, és önmérsékletet gyakorolnak azok a politikusok, akik ezeket gerjesztették - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila.

A szociológus szerint nem volt tétje a szocialisták kongresszusának, feladata azonban igen, mégpedig hármas: a miniszterelnök-jelölt, az országos lista és a program elfogadása, jóváhagyása. Ezek közül talán a lista volt a leginkább problémás, bár sikerült gyorsan lezárni ezt a kérdést.

A pártvezetés szűk határidőt szabott magának és a pártnak, hogy elkezdje cincálni a listát, de ez azzal járt, hogy a kongresszus igazi mondanivalóját beárnyékolták a visszalépések - vélekedett Wéber Attila.

A hétvégi kongresszus mindegyik eleme azt a célt szolgálta, hogy elhatárolódjanak a gyurcsányi időszaktól, bár ezt finoman, de erőtlenül tették meg. Másfelől folyamatosságot és szolidaritást vállaltak fel az utóbbi 20 év valamennyi szocialista kormányával és miniszterelnökével, a vállalható elemeket hangsúlyozva - fejtette ki a szociológus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!