Az ostobaság szövődményei

Nem akarnék én most nagyon részletesen foglalkozni a szakemberek által immár egyértelműen világjárványnak minősített új influenzával („lánykori” nevén: sertésinfluenzával), hisz a nálam hozzáértőbbeknek köszönhetően ma már nincs olyan ember, aki ne tudna mindent a H1N1 vírusról, annak terjedéséről, az általa okozott betegség tüneteiről, lefolyásáról, lehetséges következményeiről, aztán az ilyen és olyan forgatókönyvek bekövetkezte esetén várható halálozási adatokról, a szomszédos országok fertőzöttségi mutatóiról..., és persze, még hosszasan sorolhatnám, mi mindenről. Nem fogok továbbá érvelni sem az oltás mellett, sem pedig az ellen (ám annyit azért elárulok, hogy nálunk az egész család beoltatta, illetve beoltatja magát), elvégre az ezer és egyszer hallott információk birtokában mindenkinek képesnek kell lennie arra, hogy felmérje a kockázatokat, nem különben pedig, hogy eldöntse, vajon az egészségügyi hatóságoknak hisz-e, vagy azoknak, akik minden idők legképtelenebb és legidiótább elméleteivel ijesztgetik roppant módszeresen és tudatosan a „mindent elhisz nagymama” típusú és/vagy az okosnak még csak véletlenül sem nevezhető polgárokat. Azokat, akik minden további nélkül hajlandóak bevenni, hogy a vakcinával annyi ólmot kapnak, amennyi egy bivalynak is sok, aztán hogy minden egyes megvett injekcióval Gyurcsányt, Bajnait, esetleg a zsidókat gazdagítják (elvégre ki más is nyerhetne a járványon, mint az egykori és a jelenlegi kormányfő, no, meg persze, Tel-Aviv), vagy hogy a szérummal együtt egy olyan chip is az emberbe bőre alá kerül, amelynek köszönhetően a beoltottak 2010-ben akkor is a szocialistákra szavaznak, ha korábban a szegfű látványától is a hányinger jött rájuk. De hogy akkor miért írok mégis erről a témáról? Nos, legfőképpen azért, merthogy a H1N1 kapcsán tapasztalt oltásmizéria  nagyon jól megmutatja, hová is jutott ez a szerencsétlen ország az elmúlt évek során.

Szerintem már az sem tekinthető rendjén valónak, hogy egy „hétköznapi” járvány kapcsán olyan primitív összeesküvés-elméletekkel kell harcolni, mint amilyenekről az előbb szóltam, az pedig egyenesen elképesztő, hogy kis hazánkban még egy „oltani/nem oltani” dilemmából is politikai kérdés lesz. Vagy akadnak olyanok, akik szerint teljesen normális, hogy a Fidesz-szavazók táborában összehasonlíthatatlanul többen oltásellenesek, mint a kormánypártiaknál? Esetleg az, hogy az ellenzéki pártok és politikusok az emberek reális tájékoztatás helyett folyamatosan csak a kétségeiket és a korántsem mindig megalapozott, tényszerű kritikáikat hangoztatják az új influenza elleni védekezéssel kapcsolatban, noha egy világjárványból nem igazán illik politikai hasznot húzni. És az vajon hogyan fordulhat elő, hogy az egészségügyben dolgozó ilyen-olyan szakemberek – közöttük főként a betegekkel a leggyakrabban találkozó házi orvosok – egymásnak abszolút ellentmondó véleményeket fogalmaznak meg az itthon előállított vakcina szükségességét, hatásosságát és kockázatait illetően (gondoljunk például a terhes nők oltásával összefüggő, a szó szoros értelmében életveszélyes vitákra), többnyire attól függően, hogy maguk milyen politikai nézeteket is vallanak. Na, úgyhogy ez a H1N1-ügy szerintem akár a jelképe is lehetne  minden olyasminek, amitől ez a jobb sorsra érdemes ország már nagyon hosszú ideje szenved: az emberi butaságnak és rosszindulatnak, a szinte már vakká és süketté tévő politikai megszállottságnak, no, meg persze, a minden korábbit fölülmúló megosztottságnak. Amely betegségek látszólag ugyan nem halálosak, ám a „szövődményeikre” mindnyájan rámehetünk.