Hírek

2009.05.19. 11:38

Bizonytalankodik a kormány a Jobbikos rendőrök ügyében

Az SZDSZ-es Gulyás József szerint azonnali intézkedésre van szükség, jogállamban nem lehet tétlenül nézni, hogy a rendőrségen belül az alkotmányos normákat megkérdőjelező tevékenység folyik. Szerinte elég idő volt már a vizsgálódásra, a rendészeti miniszter bizonytalankodását jelzi, hogy újabb vizsgálatot rendelt el.

nport.hu/MTI

Egyértelmű állásfoglalásokra, határozott lépésekre, intézkedésekre van szükség a kormány, a rendőrség és az ügyészség részéről a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) és a Jobbik megállapodása kapcsán - mondta Gulyás József szabad demokrata ügyvivő. Szerinte súlyos helyzetet teremt, s „a weimarizálódás felé mutat", ha az említettek nem cselekszenek határozottan -írta az Nport.hu az MTI híre alapján.

- Meggyőződésem, hogy nemcsak az Országgyűlés nemzetbiztonsági, de a honvédelmi és rendészeti bizottságnak is vizsgálnia kell azt, hogy hogyan nyerhettek teret, továbbá miként kampányolhatnak, építkezhetnek háborítatlanul egy olyan testületben, mint a rendőrség szélsőséges nézeteket képviselő személyek - mondta a politikus, aki hozzátette, bízik abban, hogy a fideszes Lázár János vezette honvédelmi és rendészeti bizottság képes lesz helyén kezelni ezt a tevékenységet, és kiáll a szükséges intézkedések mellett. - Egyetlen jogállam sem tolerálja sehol a világon azt, hogy a rendőrség keretein belül a rendőri vezetés tekintélyét kikezdő, az alkotmányos normákat megkérdőjelező tevékenység folyjék - jelentette ki.

Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy TMRSZ által működtetett honlap és újság, valamint a szervezet vezetőinek nyilatkozatai, tevékenysége alapján már eddig is léphetett volna rendőri vezetőség és az ügyészség. Véleménye szerint a mostani megállapodás után már nem kerülheti el az illetékes jogalkalmazók figyelmét, hogy a szervezet az érdekvédelmi tevékenység leple alatt nyílt kampányt folytat a rendőri vezetőkkel szemben, és a Magyar Köztársaság normáival össze nem egyeztethető szélsőséges nézeteknek ad teret. Az ügyvivő kitért rá, hogy Draskovics Tibor rendészeti miniszter márciusban vizsgálatot ígért.

Ám az eredménytelenség, a késlekedés, a cselekvés hiánya elbizonytalanítja a rendőrség állományát, hiszen dinamikusan növekedett az elmúlt hónapokban is a szakszervezet létszáma. Gulyás szerint a miniszter részéről elrendelt legújabb vizsgálat is csak azt üzeni, hogy a kormány bizonytalan a szükséges fellépés tartalmát és erejét illetően.

Ezzel arra utalt, hogy Draskovics Tibor miniszter utasítást adott annak vizsgálatára, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete közötti megállapodás aláírásának körülményei és az együttműködés tartalma összhangban áll-e azokkal a szabályokkal, amelyek a rendőri munka politikamentességét garantálják.

„Joggal kelt aggodalmat, ha egy párt, különösen, ha az szélsőséges nézeteiről ismert, köt együttműködési megállapodást a rendőrség egyik szakszervezetével" -áll - közölte hétfőn az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!