2009.04.02. 11:32
Verest látni sem akarja SZDSZ!
A liberálisok elvárása, hogy Veres János ne legyen pénzügyminiszter. Bajnai Gordon támogatásakor "fontos tényező volt", hogy már nem Gyurcsány Ferenc lesz az MSZP elnöke.
"Az országban kialakult pénzügyi-gazdasági válsághelyzetért, ne kutassuk, milyen okok miatt, de a kormányfő mellett a pénzügyminiszter is felelős. S ez nemcsak etikai kérdés az SZDSZ számára. A piacok is nyilván úgy gondolják, hogy ha lehet, Veres ne legyen miniszter az új szakértői válságkezelő kormányban" - értesült liberális forrásból a Népszabadság.
Horn Gábor tegnap egyértelművé tette: az SZDSZ országos tanácsa vasárnap a Bajnai Gordon által velük ismertetett program alapján dönt a miniszterelnök-jelölt támogatásáról. Ha megválasztása után Bajnai "ettől eltérő irányba menne el", s "azért már nem olyan lesz az a program", hanem "kicsit másmilyen", az SZDSZ "kiszáll" mögüle. - Akkor az előre hozott választást nemcsak hogy megszavazzuk, de kezdeményezzük is - közölte Horn. Kovács Kálmán, az SZDSZ zalai elnöke pedig azt mondta, ha az MSZP- kongresszuson nem támogatják Bajnait, az SZDSZ a parlament feloszlatására szavaz.