Hírek

2009.04.22. 07:30

Több a magyar, mint az osztrák dolgozó a burgenlandi földeken

Megugrott a Szlovéniába és Ausztriába ingázó nyugat-magyarországi munkavállalók száma, a legtöbben a jó idő beköszöntével mezőgazdasági munkákat vállalnak - írta a Napi Gazdaság.

MTI

A nyugat-dunántúli térségben munkaerő-közvetítéssel foglalkozó egyik cég vezetője elmondta, április óta megnégyszereződött a forgalmuk. Partnereik döntően szakképzetlen, naponta ingázó munkásokat keresnek, de arra is van példa, hogy felső-, illetve középfokú végzettségű agrár szakembereknek kínálnak állást. A gazdasági válság óta azonban a kereskedelemben és az iparban már nem ilyen rózsás a helyzet, így például az építőipari álláskínálat lényegében elenyésző.

A Kisalföld információi szerint a burgenlandi földeken már több a magyar, mint az osztrák munkavállaló. Hivatalosan mintegy 18 ezren ingáznak naponta Ausztriába, ám a munkaügyi szakemberek szerint legalább még ennyien dolgoznak feketén. Az ingázás az ingatlanközvetítőknek is piacot hozott. Sopronban például szinte mindent bérbe lehet adni, főképp azoknak, akik a határon túl kívánnak munkát vállalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!